2013. október 29., kedd

19. rész

Sziasztok! :)
A várva várt őszi szünetben hoztam is a következőt. Talán, amivel összetudnám foglalni, miről szól ez a rész, annyi lenne, hogy cukiság, kis vita és megint cukiság :D
A képekhez ismét töltöttem fel párat (négyet), és szükségét érzem, hogy ejtsek róluk pár szót. Az egyik a "my most favourite Larry moment", amivel teljesen egyetértek. A utána lévő kettő... hát, lehet az sugdolózás, de tény, hogy akkor rosszul csinálták. És nem, egyik sem photoshop. Az utolsó meg... fogalmam sem volt, hogy mit higgyek, mikor megláttam, szerintem én is úgy néztem ki, mint Louis az utolsó képen :D Ha van magyarázata valakinek ezekre (azon kívül, hogy Larry is real), akkor írja meg nyugodtan, kíváncsi vagyok. Ó, és a videóknál is van fent egy új, a You love him, don't you? című.
A one shot 4. részét megtaláljátok szintén, és ne felejtsétek el, hogy már csak 1 rész lesz, ami jövőhéten fog érkezni.
Nagyon köszönöm az új olvasókat, komikat, pipákat, ezeket ne felejtsétek el most sem <3
Végül pedig kinek, hogy tetszik a Story Of My Life? Én nagyon imádom, és szinte egész nap ez megy a fejemben :'D Holnap meg jön a klip is, úgyhogy szerintem az egész 1D fandomnak vége lesz :D
Na, most már befogom, így is sokat dumáltam, és kellemes olvasást és szünetet kívánok! :)xx





19. rész

Harry
Erősen, de mégis gyengén szálltam ki az autómból a Louis-val való közös házunknál. Régen nagyon sokszor voltunk itt, aztán egyre kevesebbszer, most pedig ismét ideszoktunk, immár egy párként.
A reggeli műsor után volt még két interjúnk, így kissé fáradtan sétáltam oda Louis-hoz, hogy összekulcsoljam a kezünket. Csak vele akartam tölteni a mai nap többi részét, a karjaiban lenni, a karjaimban tartani őt, és semmi mást.
- Nyúzottnak tűnsz – jegyezte meg Lou, ahogy kínomban vállára hajtottam a fejem, ám ő felemelte, hogy végignézhessen rajtam.
- Kösz, úgy is érzem magam – nevettem fel keserűn.
Túl sok erőt vett ki belőlem a mai reggel. Ez volt az első olyan szereplésünk, amin vissza kellett fognunk magunkat. Aztán rögtön jött még kettő utána, amikre nem voltam felkészülve. A koncentrálás, hogy ne lepleződjünk le, minden energiámat felemésztette.
- Menjünk be. Ott majd segítek rajtad – suttogta a fülembe Lou, és hirtelen nem tudtam, mit gondoljak vagy érezzek. Szomorúságot, amiért kint, az emberek előtt nem lehetünk önmagunk, vagy izgalmat, amit a második mondata okozott.
- Mit találtál ki? – kérdeztem már mosolyogva, a házban. Hihetetlen, hogy Louis pillanatok alatt képes eloszlatni minden bánatomat. Lehetetlen nem szeretni őt.
- Először is főzhetnénk valamit, ha nem akarunk éhen halni – ismertette velem elképzelését, miközben kinyitotta, majd becsukta a hűtő ajtaját. Gondolom, semmi készétel nem volt benne. Jellemző, hogy elfelejtettük.
- Aztán? – érdeklődtem tovább, mert nagyon úgy hangzott, hogy még nem fejezte be előző mondatát. És igazam is volt.
- Aztán majd meglátod – kacsintott vigyorogva, odalépett hozzám, egy csókot nyomott ajkaimra, és máris visszament a konyhába.
Furcsállva néztem utána, de nem maradtam ott, felsiettem a szobámba, hogy átöltözzek valami kényelmesebb ruhába. Az ágyam végén hirtelen megláttam valamit, aminek nem az én szobámban lett volna helye: Lou felsőjét. Elmosolyodva vettem a kezeim közé, majd orromhoz emeltem, hogy megérezhessem barátom illatát. Tökéletes. Egy váratlanul jött ötlettől vezérelve lekaptam magamról a saját pólómat, és a Louis-ét vettem vissza. Elégedetten sétáltam ismét a konyhába, ahol már Lou eléggé benne volt a főzésben.
- Mi jót csinálsz? – kérdeztem csilingelő hangon, miközben mögé álltam, állam pedig a vállát súrolta. Most még közelebbről éreztem mámorító illatát.
- Amerikai palacsintát – felelt, ahogy a tésztának valót kavargatta.
- Biztosan isteni lesz – helyeztem a csípőjére tenyereimet, mire Louis-n végigfutott a hideg, éreztem. Elmosolyodtam, hogy ezt én váltottam ki belőle.
- Főleg… ha hagyod… hogy befejezzem – nyögdécselte, míg én a nyakát kezdtem el lágyan csókolgatni.
- A palacsinta megvár, én viszont nem – súgtam a fülébe, kezeim pedig egyre lejjebb csúsztak a csípőjéről a hátsójára. – Na, mit szólsz? – kérdeztem kéjesen, Louis meg hirtelen lélegezni is elfelejtett. Legalábbis nem hallottam, hogy venne levegőt. Ezt sikernek tulajdonítottam.
Vártam Lou válaszára, amit meg is kaptam végül, csak nem szavakban, hanem csókban. Tökéletes ajkait azonnal bekebeleztem, ahogy eljutott agyamig, hogy mi történik, nyelveink pedig hamar megtalálták egymást, és vad táncba kezdtek. Próbáltam úgy felemelni Louis-t, hogy a csók ne szakadjon meg, majd miután a lábait összekulcsolta a derekamon, megindultam a nappaliba a kanapéhoz.
- Nem lenne jobb fent? – zilálta barátom menet közben.
- Az túl messze van – hadartam, majd nyakára tapadtak ajkaim, hogy kiszívjam.
- De itt megláthatnak minket – hallottam meg azt az érvet, amit már el kellett fogadnom, nem tudtam mit mondani ellene, így változtattam irányomon, és a szobám felé mentem tovább. Amint odaértem, belöktem az ajtót a lábammal, Lou-val a testemen pedig az ágyat céloztam meg, és lágyan ráfektettem. Ahogy ráhajoltam mellkasára egy újabb csókért, éreztem, hogy Louis is és én is egyre nehezebben fértünk el a saját nadrágunkban.

Louis

Néhány pernyi csókolózás után nem bírtam tovább várni, és elkezdtem megkeresni Harry nadrágjának és felsőjének szélét, hogy jelezzem neki, igazán megszabadulhatna tőlük. Szerencsére vette a lapot, eltávolodott annyira, hogy levegye őket, majd visszatért hozzám.
- Ha már engem megfosztottál a ruháimtól, akkor most te jössz – mondta kacéran, majd nekikezdett tervének megvalósításához: elkezdte felhúzni a pólóm alját. Éppen emelkedtem fel, amikor megszólalt a telefonom.
- Nem hiszem el – mérgelődtem, miközben a készülékért nyúltam.
- Fel ne vedd! – sóhajtotta Harry morogva, de már megláttam, ki keres.
- Eleanor az. Beszélnem kell vele – feleltem komolyan, barátom arcáról pedig üvöltött, hogy megütötte ez a dolog. – Sietek vissza hozzád – ígértem közel hajolva arcához, majd egy lágy csókot nyomtam szájára, aztán máris kisiettem a szobájából. Nem akartam előtte csevegni Ellel.
Néhány perc alatt lerendeztem őt, csak azért hívott, hogy elmondja, sikerült az egyik vizsgája. Mire visszamentem a szobába, Harry már fel volt öltözve.
- Jobb volt kevesebb ruhában látni téged – jegyeztem meg, ahogy leraktam a mobilomat az asztalra, és Harryhez léptem az ágyhoz.
- Jobb lett volna, ha nem veszed fel a telefont – vágott vissza sértett hangon. Gondoltam, hogy ez lesz, mire visszajövök. – Mit akart?
- Sikerült az egyik vizsgája. Így megígértem neki, hogy holnap találkozom vele – halkultam el a végére, mert egyáltalán nem szívesen mondtam ki ezeket a szavakat. – De mielőtt még szólnál valami rosszat, elárulom, hogy nem azért csináltam, mert vele akarok lenni. Azért tettem, hogy veled lehessek anélkül, hogy feltűnne bárkinek is, mennyi időt töltünk együtt. Ha Eleanorral is vagyok egy kicsit, akkor veled is lehetek. Ezt meg kell értened, Hazz – kértem tőle lágyan, miközben mellé ültem és átöleltem. Ő nem ölelt vissza, ez pedig eléggé fájt. Szerettem volna, ha megérti, hogy miatta, érte csinálom, hogy együtt lehessünk úgy, hogy nem derül ki semmi.
- Értem én, de te nem tudod, milyen azt az embert mással látni, aki a világot jelenti neked. Hogy milyen érzés azt látni, hogy veled nem teheti meg azt, amit mindketten akartok, de mással igen – mondta végig szinte remegő hangon. Gyorsan magam felé fordítottam arcát, nehogy lelépjen.
- Harry, szeretlek. Bármit megtennék érted, ezt te is tudod. Ne veszekedjünk, kérlek. Lesz még arra rengeteg másik alkalmunk, most még ne. Az elején vagyunk, ne rontsuk el – próbáltam békülni a lehető leghamarabb, és mindent úgy gondoltam, ahogy elmondtam. Alighogy összejöttünk, máris veszekszünk.
- Jó, rendben van – sóhajtott fel megadva magát, én pedig éreztem, ahogy megkönnyebbülök. – Menjünk palacsintázni. De ezt még meg kell beszélnünk – zárta le ezt a témát egyelőre, majd egy puszit nyomott a számra, és kiment a szobából. Vegyes érzelmekkel néztem utána. Örülök, hogy nem folytatjuk a vitát, ám nem teljes boldogságom, mert tudom, hogy ez még elő fog jönni, akkor pedig ismét szóváltás lesz. Nem könnyű helyzet.
- Ugye nem haragszol rám? – kérdeztem halkan, félve Harry reakciójától, amikor leértem hozzá a konyhába.
- Rád sosem tudtam. Legalábbis hosszútávon – mosolyodott el a végére, amiből rájöttem, hogy újra minden rendben van velünk. Illetve egy ideig. – Hozzam a nutellát? – érdeklődött, és hangjából kicsengett a jókedv legnagyobb örömömre.
- Várj még – léptem még közelebb hozzá. Mögé álltam, karjaimmal átöleltem a derekát, fejemet pedig a vállán pihentettem. – Örülök, hogy itt vagy nekem.
- Mindig itt leszek – fordult meg kezeim között, és csókot nyomott a számra.

2013. október 22., kedd

18. rész

Helló! :)
Így az október 23-ai szünet előtt itt is az új rész, melyben - mint említettem múlthéten - elindulnak a nehézségek, de természetesen nem maradnak el a Larry-pillanatok.
A videókhoz csak egy újat tettem fel, az And I Still Love Him címűt. Bár többet is megnéztem, de csak ez tetszett annyira, hogy ki is tegyem, remélem, nektek is tetszeni fog. A one shot folytatását pedig majd pénteken olvashatjátok :)
Köszönöm szépen a visszajelzéseket, ezeket most se felejtsétek el <3
Kellemes olvasást és pihenést holnapra! :)xx







18. rész

Louis
- Sajnálom – mondtam halkan rögtön, ahogy becsuktam Harry szobájának ajtaját. Lefekvéshez készülődtünk a srácokkal, mert a mai volt az utolsó napunk a karácsonyi szünetünkből, így nem ártana éjfél előtt elaludnunk.
- Mit? – tudakolta barátom olyan hangon, mintha vissza akarná fojtani a haragját, és még egy kis érdektelenséget is vegyített bele. Pedig pontosan tudja, mire utaltam az előbb. Mérges rám.
- Hogy azt mondtam, nem szakíthatok Eleanorral – világosítottam fel, ha eddig nem jött volna rá. – Ha lehetne, megtenném, ezt te is tudod.
- Igen, csak… – fordult végre szembe velem, majd nagy levegőt véve folytatta: – Rossz lesz látni, hogy ő mindent megtehet veled nyilvánosan, amit én nem – sütötte le szemét zavartan. Ekkor esett le, hogy nem is igazán haragszik rám, sokkal inkább az zavarja, hogy titokban kell maradnunk.
- Most már veled leszek mindig, ne gondolj másra, csak erre – suttogtam, majd magamhoz húztam egy ölelésre. Teljesen átérezem a helyzetét, velem is ugyanez volt, amikor Taylorral járt, és a szívem szakad meg, hogy így kell őt látnom.
Harry nem válaszolt, fejét a vállamra hajtotta, nagyokat lélegzett. Ekkor hirtelen beugrott egy ötlet, hogy mivel terelhetném el erről a szomorú témáról a figyelmét, így elkezdtem apró puszikkal behinteni a nyakát. Légzése hallhatóan megváltozott, kapkodott az éltető oxigénért.
- Folytassam vagy szeretnél nyugodtan aludni? – kérdeztem végül rá, mert nem szerettem volna, ha rányomulok, miközben ő inkább pihenne.
- Nagyon csábító az ajánlatod, és máskor biztosan az elsőt választanám, de most mégis legyen a második – felelt aztán Harry lemondóan, amiért egyáltalán nem orroltam meg rá. Hogyan is tehetném, ha ő az én boldogságom?
- Rendben, akkor irány az ágy! – adtam ki a feladatot, mint valami parancsot, amin göndör barátom felnevetett, majd szót fogadott, és eldőlt az alvóalkalmatosságon. Az nem is zavarta, hogy még fel volt öltözve. – Azért a ruhát leveheted – tettem hozzá, ha ezt hiányolta volna.
- Vedd le te – kacsintott rám fekve, én pedig egy nagy vigyorral az arcomon tettem eleget kérésének. Viszonozta is, így egymást alsónadrágra levetkőztetve aludtunk el egy ölelés közepette.

Harry
- Ébresztő! Reggeli műsorba kell mennünk! – vágta ki Liam az ajtót reggel váratlanul, majd rögtön el is tűnt onnan.
- Mi van? – dünnyögte Louis álmosan a vállamba. Egy kicsit még mindig hihetetlen, hogy ez a gyönyörűség az enyém. – Hány óra?
- 6 lesz nemsokára – nyögtem ki, ahogy a telefonom képernyőjéről leolvastam. Megjegyzem, nem ment könnyen, mert majdnem kiégette a szemem a fény.
- Ezek elmebetegek, hogy ilyen embertelen időpontban képesek behívni minket – jelentette ki barátom teljes komolysággal, mialatt kínlódva felült az ágyban.
- Ugye tudod, hogy ott vissza kell fognunk magunkat? – hagytam figyelmen kívül előző megszólalását, ami persze megmosolyogtatott, de amint eszembe jutott eme fontos dolog, nem tudtam megállni, hogy ne tegyem szóvá.
- Sajnos igen – felelt már sokkal éberebben Lou néhány perces csendet követően. Arcáról és hangáról is ordított, hogy mennyire nem szeretné ezt. Ám muszáj lesz titokban maradnunk, ha nem akarjuk, hogy mindennek vége legyen.
- Menni fog – biztattam most én, míg tegnap este ő engem. Kissé elkapott a melankólia, mikor belegondoltam ebbe az egészbe, hogy milyen lesz együtt lenni, de mégsem. Szívfájdító.
Végül megveregettem a vállát, és nagy levegőt véve vettem birtokba az emeleti fürdőszobát, hogy rendbe szedjem magam.
Nem lesz könnyű mostantól kezdve semmi, ezzel maximálisan tisztában vagyok. Vége a karácsonyi néhány hetes pihenőnknek, melyek alatt a legrosszabb és legjobb napjaimat éltem át, és mindkettőt Louis-nak köszönhetem. Ez idő alatt összevesztünk és kibékültünk számtalanszor, s végre már egy pár vagyunk, de ez nem derülhet ki. Úgy leszünk együtt, hogy közben senki sem tudhat rólunk. Menni fog ez nekünk? Valóban képesek leszünk rá?
- Harry, figyelsz te rám egyáltalán? – szakított ki gondolataimból Paul hangja. Annyira belemerültem a Louis-val való kapcsolatomba, hogy észre sem vettem, hol vagyunk. A reggeli műsor kulisszái mögött, élő adás előtt.
- Persze, hogyne – ráztam meg a fejem, hogy elhessegessem fejemből az aggasztó gondolatokat. Most dolgoznom kell.
- Azt látom – mondta dorgálva, majd elismételte még egyszer, hogy mi lesz a műsorban, nem sokkal később pedig a műsorvezető is csatlakozott hozzánk.

Louis
- És akkor a végén jöjjön az a kérdés, aminek válaszára nagyon sok rajongó kíváncsi – kezdte meg utolsó mondatát a műsorvezető, és éreztem, hogy a magánéletünkre fog irányulni. – Ki hogy áll a lányokkal?
Ó, de tudtam! Fantasztikus, hazudnom kell. Ám nem mutathattam ki, mennyire nem örültem ennek a kérdésnek, hiszen nekem barátnőm van. Legalábbis publikusan, egyébként meg barátom. Óvatosan Harryre sandítottam, aki a kanapé másik felén ült, messze tőlem. Halvány mosolyt villantott, de szemeiben láttam, hogy korántsem boldog. Mintha én az lennék…
- Harrynek és nekem nincs barátnőnk – ütötte meg fülemet hirtelen Niall hangja, másodpercekkel később pedig el is jutott az agyamig, hogy mit mondott. Segített rajtunk, és még csak nem is hazudott. Mert Harrynek tényleg nincs barátnője. Neki barátja van. Lehajtottam a fejemet, hogy elrejtsem mosolyomat.
- Nekem továbbra is ott van Perrie – folytatta Zayn a válaszadást.
- Nekem Eleanor – szólaltam meg én is, és meglepődtem, mennyire egyszerűen hagyták el számat a szavak. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel.
- Mi pedig újra együtt vagyunk Danielle-lel – fejezte be Liam, akinek még jóval karácsony előtt sikerült elrendeznie a dolgaikat Danivel.
- Akkor a rajongókat nem igazán érte nagy meglepetés, hogy ismét Niall és Harry szíve szabad – vette át a szót a műsorvezető, de a továbbiakban már nem tudtam figyelni rá. Az ragadott meg, hogy azt mondta, Harry szíve szabad. Hát nem, nem az! Legszívesebben ordítottam volna, hogy ő az enyém és én az övé, de nem tehettem. Nem, mert nem akartam mindent lerombolni egy pillanat alatt, amit 2010 óta felépítettünk. Nem szabad csak az én boldogságomat nézni, figyelembe kell vennem a többieket is. Titokban kell maradnunk.
- Ugye tudod, hogy nem szabad a szívem? – kérdezte Harry az autójában ülve, a műsor után. Szinte suttogott, de így is hallottam belőle a fájdalmas élt.
- Ugye tudod, hogy az enyém is foglalt általad? – tettem fel egy hasonló kérdést, mint az övé. Harry gyönyörű smaragd szemeit rám emelte, melyekben végre megláthattam a csillogást, ami bizakodásra adott okot. Áthajolt hozzám a sebváltón, orrunkat összeértette, majd ajkai máris az enyémeken voltak, és kibontakoztak egy csókban. Hála a sötétített ablakoknak, senki nem láthatott be az autóba, hogy mit csináltunk, így itt bátran önmagunk lehettünk.
- Ez nehezebb lesz, mint gondoltuk – súgta Harry, miután elváltunk egymástól. Egy nagy sóhaj szakadt ki belőlem, mert ugyanezen a véleményen voltam.
- Fogalmam sincs, mibe vágtunk bele, és milyen nehéz lesz, de azt tudom, hogy nem akarom abbahagyni. Ha ez az egyetlen módja annak, hogy veled legyek, vállalom, mert soha nem voltam még ilyen boldog, mint az elmúlt néhány napban – hagyták el a szavak a számat, melyeket a legkomolyabban mondtam. Bármit megtennék, hogy Harry mellettem legyen, mert így vagyunk boldogok.
- Csak annyit tudok mondani, hogy nem lesz könnyű, sőt… de amíg veled vagyok, nem lesz gond – suttogta, mintha teljesen összeszedetlen lenne, ám ez nem érdekelt, hiszen ő volt a mindenem, akit azonnal karjaimba zártam.

2013. október 15., kedd

17. rész

Sziasztok! :)
Eltelt egy újabb hét, hoztam az újabb részt, bár majdnem úgy alakult, hogy nem tudok ma jönni, mégis sikerült. Ebben főszereplőink már együtt vannak, és remélem, nem hagyjátok el a blogot, mert innentől jönnek csak igazán a nehézségek, akadályok, meg persze az édes Larry pillanatok! ;)
Köszönöm szépen a pipákat, komikat, mint mindig, kérlek, most is írjátok meg, milyen lett szerintetek <3
A héten valamikor valószínűleg rakok majd fel még néhány videót, úgyhogy azt az oldalt is csekkolhatjátok, ha érdekel titeket. Az If we could only turn back time... folytatását természetesen megtaláljátok a one shotoknál, ha nem olvastátok még, kukkantsatok be oda is.
Azt hiszem, ennyi is lettem volna, úgyhogy kellemes olvasást kívánok! :)xx





17. rész

Harry
Nem tudom elhinni. Ez nem lehet igaz. Nem lehet ekkora szerencsém. Még másnap reggel is ezen mondatok cikáztak a fejemben, ahogy Louis-val a mellkasomon felébredtem. Hajnalban megtörtént az, amit egyáltalán nem gondoltam volna. Annyiszor elképzeltem, annyira vágytam erre, és most megkaptam mindent, amit akartam: Louis Tomlinsont, a szerelmemet.
- Jó reggelt! – köszönt mosolygósan az emlegetett, és hangjától máris hevesebben vert a szívem. És nem azért, mert megijesztett volna.
- Neked is! Hogy aludtál? – érdeklődtem jókedvűen, miközben ujjaimmal lágyan simogattam felkarját. Boldogságom csak tovább növekedett a felismeréstől, hogy ezt már bátran megtehetem, nem kellett félnem semmitől.
- Jobban, mint eddig bármikor – válaszolt örömmel az arcán, majd feltornázta magát közelebb hozzám, hogy csókot nyomhasson ajkaimra. – És te?
- Soha jobban – motyogtam vággyal küszködve szinte már a szájába. Nagyon koncentráltam, nehogy bármit is megérezzen Lou abból, mennyire kívánom.
- Nos, akkor együnk valamit – javasolta vigyorogva, melyből arra következtettem, hogy hiába próbálkoztam, nem sikerült olyasmire gondolnom, ami nem kelti fel bennem a vágyat.
- Jó – egyeztem bele némi szünet után kissé szégyellősen. Na, ezt is megértük! A nőcsábász Harry Styles szégyellős! És még csak nem is egy nő miatt… Ezen gondolatomon halványan elmosolyodtam, majd meglepődve tapasztaltam, hogy nem egyedül vagyunk a házban, mert Liam, Zayn és Niall is itt vannak.
- Jó reggelt! – üdvözölt minket Liam, én pedig kísérletet tettem elrejteni a felhőtlen jókedvet az arcomról. Hiszen ők még nem tudnak semmit rólunk.
- Nektek is! – viszonozta helyettem Lou, aki láthatóan nem volt olyan feszült, mint én. Nem lennék ilyen, ha fel lettem volna arra készülve, hogy a srácok is idejönnek, és ha Lou-val megbeszéltük volna, mi lesz velünk.
- Minden rendben? – tette fel a kérdést minket fürkészve Zayn. Gondolom, szemet szúrt neki, hogy míg Louis-val minden oké, velem nem igazán.
- Persze – vágtam rá aztán én, bár biztos vagyok benne, túl gyorsan ahhoz, hogy el is higgyék a többiek.

Louis
Reggeli alatt Harry eléggé feszült volt, hiába, hogy a végére valamennyire feloldódott, szerintem látni lehetett rajta. Tudtam, mi baja volt, van, ezért utánamentem a szobájába, hogy megbeszéljem vele.
- Ráérsz egy kicsit? – csuktam be magam mögött az ajtót, hogy nyugodtan dumálhassunk. Meg aztán, most még jobb, ha a srácok sem hallanak minket.
- Persze – bólintott rá, majd közelebb lépett hozzám.
- Azért voltál ideges, mert nem beszéltünk meg semmit. Tisztázzunk le mindent most, mert a fiúk rá fognak jönni – mondtam ki nyíltan, amit gondoltam, mire Harry bólintott, így tovább folytattam, hogy mi lenne az én ötletem: – Szerintem előttük nem kell titkolóznunk, mert nem menne. Előttük nem. Mindenki más várhat, az nem érdekel, de nekik el kellene mondanunk.
- Egyetértek – bólintott még egyet. – Ugye arra te sem gondoltál, hogy a médiának is eláruljuk? – tette fel kérdését talán kissé félve. De ezen egyáltalán nem lepődtem meg. Az… nem lenne megfelelő döntés finoman szólva sem.
- Dehogy! Nem merek belegondolni, hogy mi lenne, ha kiderülne – sütöttem le a szemem arra gondolva, mennyien utálnának meg minket. Mert abban szinte biztos vagyok, hogy rengeteg rajongót veszítenénk el, ezt pedig egyikünk sem szeretné, tehát titokban kell maradnunk.
- Megoldjuk – emelte fel a fejem az államnál fogva ujjaival, nem sokkal később pedig ajkait éreztem a sajátomon. Csókja megnyugtatott, és elég erőt adott, hogy készen érezzem magunkat arra, hogy a fiúkkal is megosszunk mindent.
- Mondjuk el nekik most – távolodtam el egy picit Harrytől, majd kézen fogva húztam őt magam után le a nappaliba.
- Srácok, mondanunk kell valamit – szólalt meg Harry figyelmet kérve, majd mikor megkaptuk azt, éreztem, hogy én következek.
- Nos, az a helyzet, hogy… – álltam meg egy pillanatra, amíg összeszedtem magamban minden erőmet a folytatáshoz. Nem bántam, hogy a göndör ezt rám hagyta, mert tudtam, mennyi fájdalmat okoztam neki, amikor még nem jöttünk össze, ennyit igazán átvállalhattam tőle. – Harry és én együtt vagyunk. Larry Stylinson létezik – jelentettem ki megcáfolhatatlanul, és szinte éreztem, ahogy mindketten megkönnyebbülünk Harryvel. Jól esett, hogy végre nem kellett magunkban tartanunk, még akkor is, ha csak hajnalban jöttünk össze.
- Mármint… úgy, mint egy pár? – tette fel csodálkozva a kérdést Zayn, ami nem igazán lett értelmes, de ez betudható a kisebb fajta sokknak. Megértem.
- Igen, úgy – bólintott rá Harry mosolyogva.
- Hát ez… – kereste a szavakat Liam. – Örülök, hogy végre tényleg boldognak látlak titeket – változtatta végül meg mondanivalóját, ami megnyugtatott mindkettőnket a göndörrel.
- Tudtam, hogy van köztetek valami! – szólalt fel Niall szélesen mosolyogva. – És akkor ezért jöttetek le kézen fogva – állapította meg, mire mindenki a kezeinkre meredt. Észre sem vettünk, hogy így jöttünk le. Ez már természetes volt.

Harry
Az öröm és megkönnyebbültség lett úrrá rajtam, ahogy a srácoknak is elmondtuk a hírt. Csak néhány óráig tartottuk titokban még előttük is, de nagyon nehezen ment. Ezt jól mutatja a reggelinél tapasztalt viselkedésem. Ám ennél több ember nem tudhat rólunk. Hogy fogjuk azt kibírni?
- És mégis mikortól? – kíváncsiskodott Zayn, ha jól láttam, akkor már egy fokkal oldottabban. Megértem, hogy idő kellett neki, mire hozzászokott ehhez az új helyzethez. Nekünk is szükségünk lesz majd rá.
- Miután hazaértünk a buliból – válaszolt Louis, mialatt – az állást megunva – elhelyezkedtünk a kanapén.
- És… kikkel szeretnétek még megosztani? – kérdezte óvatosan Liam. Igen, ő is gondolta, hogy ez kissé kényes téma.
- Úgy döntöttünk, hogy senki mással, csak veletek – szólaltam meg már én komolyan, mire a többieknek felszaladt a szemöldöke.
- De az kicsit nehéz lesz – mondta Niall összeráncolt szemöldökkel, nekünk pedig egyet kellett értenünk vele. Ráadásul szerintem nemcsak hogy nehéz, hanem egyenesen lehetetlen lesz, de meg kell próbálnunk.
- Nincs más lehetőség. Vagy titokban marad, vagy vége a bandának – közölte Louis, mintha valamiféle halálos ítéletet osztott volna meg velünk. És végül is annak is be lehetne ezt tudni, hiszen, ha kiderülne, hogy nem egy lánnyal képzeljük el az életünk hátralévő részét, biztosan vége lenne mindennek. Illetve mi öten együtt maradnánk, csak éppen rajongók nélkül. Vagy nagyon kevéssel.
- De ti mondtátok, hogy vannak, akik Larry fanok. Ők azért itt lennének nekünk, nem? – firtatta tovább a témát Zayn elgondolkozva.
- Csak belőlük nincs olyan sok – kontráztam én, ám mielőtt még folytattuk volna ezt a párbeszédet a rajongókról, közbeszólt Liam:
- Hé! Ennyire előre ne szaladjunk. Egyelőre ott tartunk, hogy ez a kapcsolat Lou és Harry között titokban marad.
- És Eleanor? – tette fel a második igen nehéz kérdését Niall. Hirtelen mindenki elhallgatott, majd a gondolatait összeszedve Lou szólalt meg:
- Nem szakíthatok vele – felelt komoran, én pedig éreztem, hogy a szívem kihagyott egy ütemet. Igen, ezzel tisztában voltam eddig is, csak most már nehezebb lesz elviselnem úgy, hogy tényleg együtt vagyunk Louis-val. Vajon lesz ehhez az egészhez elég erőnk?

2013. október 8., kedd

16. rész

Sziasztok! :)
Csak szerintem repült el a hét? Mert ismét kedd, ismét egy új rész, és ez az egyik kedvencem, szerintem tudjátok, miért, de ez a végén úgyis kiderül :D
A 'Larry pics' oldalhoz megint raktam fel egy új képet (az utolsót). Az If we could only turn back time... folytatása péntek környékén érkezik.
Köszönöm szépen a pipákat és kommenteket az előzőhöz, ezeket most se felejtsétek el <3 Főleg ennél a résznél vagyok rájuk kíváncsi, na meg persze mindegyiknél :D Ó, az új olvasókat üdvözlöm köreinkben, a kattintások száma pedig átlépte a 3 ezret, amiért rettentően hálás vagyok, köszönöm! <3
Kellemes olvasást! :)xx





16. rész

Louis
Harry hazajött. És nem is akármilyen hírrel! Tudom, nem illik örülnöm annak, hogy szakított Taylorral, de nem tehetek róla. Amikor kiejtette a száján a szót, hirtelen nem is tudtam, mit gondoljak. Aztán elmagyarázta, a végére pedig azt vettem észre, hogy mosolyogva hallgattam őt.
Nem tudom, miért csinálta. Vagyis igen, azt mondta, már elmúlt minden olyan érzése a lány felé. De ilyen gyorsan? Hiszen kb. csak 1 hónapot voltak együtt. Mondjuk nem bánom, borzalmas volt ez az időszak. Ám ennek már vége.
- Indulás! – kiáltotta jókedvűen a göndör, mikor mindenki készen jelent meg a nappaliban, hogy bulizni menjünk.
Harryt nem viselte meg a szakítás, azonnal szórakozni akart. Érdekes, hogy most boldogabb, mint Taylorral volt… Bár ezen nem is csodálkozok. Alig találkoztam a lánnyal, csak amikor eljött Harryvel egy kis időre Londonba, de nekem és szerintem a többieknek is bőven elég volt. És nem csupán féltékeny voltam, hanem maga a személyisége nem volt szimpatikus. De ez már mind lényegtelen, hiszen ennek vége.
- Biztos, hogy jó ötlet ez? – súgta kérdését a fülembe Liam bizonytalan hangon, amikor megérkeztünk a buli helyszínéhez.
- Hát, Harry ezt akarta – rántottam végül vállat némi hezitálás után. Megértettem, miért kérdezte. Nem biztos, hogy pont ez kell Harrynek, hogy leigya magát, de ha ő úgy gondolja, ez a jó neki, akkor rendben. Egyébként szerintem ráfér egy kis szórakozás.
Az embertömegen átverekedve magunkat szinte azonnal elfoglaltuk az egyik nem feltűnő helyen lévő kanapét és foteleket. Harry Zaynnel lelépett piáért, gyanítom, nem keveset fognak hozni.
- Én még mindig nem tértem napirendre azon, hogy 1 hónap után máris szakítottak – szólalt meg Niall elgondolkozva. Neveket sem kellett említenie, tudtuk, hogy Harryre és Taylorra célzott.
- Mi sem, de ha Harry így gondolta jónak… Szerintem amúgy nem is illettek össze – jegyeztem meg hanyagul, mintha nem is lenne érdekes. Ezzel Liam és Niall is egyetértett, de nem tudtuk folytatni a téma kibeszélését, mert Zayn és Harry hozta a rengeteg üveg alkoholt, és nekikezdtünk az elpusztításuknak.

Harry
Fogalmam sincs, hány pohár vagy üveg pia után kiszabadultam az utcára, hogy friss levegőt szívjak, ami remélhetőleg elmulasztja a hányingeremet. Gondoltam, hogy sokat fogok inni, de ennyit azért nem szándékoztam. Ennyire nem örülhetek, hogy vége lett egy kapcsolatomnak. Bár, bevallom, nem éppen ez volt az eddigi legjobb – ezt mutatja a hossza is –, de vége, és nincs rá bajom. Pedig azt kívánom, hogy legyen. Legyen bajom egy társsal, aki… nem nő. Aki Louis Tomlinson. Igen, őt akarom, ha tagadom, ha nem.
A most is csíkos pólót viselő srácról szövögetett gondolataimat megzavarta valami. Egy macska. Meglepődésemet nem lehetett fokozni, erre nem számítottam. De legalább nem a hányingeremmel voltam elfoglalva.
- Hát te? – ültem le hozzá a szórakozóhely falának dőlve. Tisztában voltam vele, hogy egy macskához beszéltem, csakhogy ez egyáltalán nem gátolt meg a folytatásban: – Nem véletlen a találkozásunk. Mit szólnál, ha mesélnék neked valakiről, akit nagyon-nagyon szeretek? – kérdeztem az állatot, ahogy ölembe vettem, majd választ nem várva – miért is várnék arra egy macskától? – elkezdtem kiadni magamból minden érzésemet, ami Louis-hoz kapcsolódik.

- Vagy te nem így gondolod? – érdeklődtem talán félórával később a cicától. Igen, tudom, nem vagyok normális. És már részeg sem. Elmúlt az alkohol hatása nagyjából, viszont nem volt kedvem abbahagyni a magyarázást, mert nagyon jót tett. Végre kiönthettem valakinek a lelkemet, anélkül, hogy belemagyarázott volna. Ezt egyszer mindenkinek ki kellene próbálnia!
- Harry! – ütötte meg fülemet egy hang. Nem akármilyen hang. Az övé. – Te meg mit művelsz? – jelent meg előttem Louis homlokráncolva. Megértem, kissé komikus ez az egész helyzet.
- Semmit, csak megláttam a macskát, és nem tudtam ellenállni neki – hazudtam össze gyorsan valamit. Hirtelen jutott el az agyamba, hogy netalán meghallhatott néhány szót, rosszabb esetben mondatot, aminek egyáltalán nem örülnék. Így nem tudhatja meg az érzéseimet.
Ám arckifejezése mosolygósra váltott, ezáltal arra következtettem, hogy esetleg csak az utolsó mondatomat csíphette el, tehát megnyugodva fújtam ki a levegőt.
- Hülye vagy – rázta a fejét nevetve, majd segített felkelni a földről. – Szerintem az lesz a legjobb, ha hazamegyünk – jelentette ki, bár én nem szerettem volna még. De nem mondtam neki ellent, hagytam magam. – Maradj itt – állított meg a bejáratnál Lou, és beszaladt, gondolom, hogy szóljon a többieknek.
Néhány perccel később visszajött, majd elindultunk haza taxival. Hála az égnek, szinte repült az idő utazás közben, így hamar kiszálltunk a közös házunknál.
- Miért szakítottatok? – érdeklődött váratlanul Lou, ahogy becsukta a bejárati ajtót. Gondoltam, hogy nem fogja ezt annyiban hagyni.
- Már mondtam – akartam elintézni ennyivel, de láttam rajta, hogy ez nem fog menni. – Miért kell erről beszélnünk még mindig? Lezártam vele mindent, nem akarok róla dumálni többet! – keltem ki magamból, mert már nagyon felidegesített, hogy mindenhol Taylor és én voltunk a téma.
- Csak kérdeztem, nem értem, miért kellett ennyire felhúznod magad – vont vállat nemtörődöm stílusban. – Mi a baj, Harry? Mi történt? – kérdezgetett már lágyabb hangon, és mintha nem is a szakításommal kapcsolatos választ várt volna. Valami mást. Azt hiszem, itt az idő.
- Hogy mi történt? – mosolyodtam el kissé keserűn, ahogy megismételtem előbbi szavait. – Az, hogy beléd szerettem, érted?! Az a baj, hogy szeretlek! És már régen nem úgy, mint egy barátot – tettem hozzá egyfajta megjegyzésként, majd idegesen vártam Louis reakcióját, miközben szívem a torkomban dobogott, de meg is könnyebbültem. Megtettem. Elmondtam mindent. Most ő következik.

Louis
Beléd szerettem. Szeretlek. Régen nem úgy, mint egy barátot. Visszhangzott fejemben ez a 3 mondat, amely elhagyta Harry száját. Először fel sem fogtam. Valóban jól hallottam? Nem csak képzelődök? Létezik, hogy kivetítettem azt, amit hallani akarok? De Harry ott állt előttem, feszülten várva rám. Hogy mondjak valamit, de a szavak a torkomon akadtak.
- Lou? – ejtett ki lágyan a becenevemet, mintha attól félne, megbántott előbbi vallomásával. Ám nem, egyáltalán nem! Azonban mivel köpni-nyelni nem tudtam, cselekedtem: ajkaimat az övéire nyomtam. Éreztem a meglepődöttséget Harryn, de nem tartott sokáig, ugyanis, miután leesett neki akcióm, viszonozta a csókot. Nyelveink könnyen megtalálták a másikat, mintha ezer éve ismernék egymást. Ezen a gondolaton belemosolyogtam csókunkba, majd én váltam ki belőle, de csak egy rövidke időre.
- Én is szeretlek! – súgtam ajkaira vágytól remegve, hogy ismét csókolhassam, és nem is várattam magunkat tovább. Újra mézédes, különleges rózsaszín száján volt a sajátom, miközben kezeimmel nem győztem milliószor bejárni háta minden négyzetmilliméterét. Harry hatalmas tenyerével megtalálta a fenekemet, melynek köszönhetően felnyögtem, ettől pedig csak még szenvedélyesebben faltuk egymás ajkait.
Nem lehet tagadni, milyen régóta vártunk már erre mindketten. 3 év, ami úgy telt el, hogy nem jöttünk rá az érzéseinkre. Bár az elején úgy viselkedtünk, mint a szerelmesek, mégsem azok voltunk, azt hiszem. Aztán ez lassan megszakadt, néha majdnem meghalt, de most újraélesztettük a szerelmünket.

2013. október 1., kedd

15. rész

Helló! :)
Megint csak elrepült egy hét, és hoztam is a folytatást, melyet szerintem nagyon vártatok a múltheti rész vége után. És akármennyire is negatív az eleje, ez lényegében egy pozitív rész lett :D
A 'Larry videos' oldalhoz nemrég tettem fel két újat. Az egyik A szürke ötven árnyalata Larrys verzióban, és igen, nem túlzottan illik a többihez, de annyira megtetszett, hogy muszáj volt :D És előre szólok, minkét újban van pár +18-as rész, úgyhogy csak óvatosan :D
A másik blogomra felkerült az If we could only turn back time... második része még múlt héten, innen is elérhetitek a one shotoknál, remélem, elolvastátok.
A kommentekért és pipákért nagyon hálás vagyok, kérlek, most is hagyjatok valami nyomot magatok után <3
Azt hiszem, mindent elmondtam, úgyhogy kellemes olvasást kívánok! :)xx





15. rész

Harry
Egyszerűen nem hittem a fülemnek. Egyáltalán nem úgy alakultak a dolgok, ahogy vártam. Arra számítottam, hogy megint több lesz egy olyan szituációval, amelyről nem fogunk Louis-val beszélni. De ő nem hagyta, hogy ismét megtörténjen ez, mint például a videojátékozás után.
Számat szóra nyitottam, hogy mondjak valamit, de elakadtam, így becsuktam. És ezt eljátszottam még egyszer.
- Erre nem tudom, hogy mit kellene reagálnom – bukott elő belőlem ez az idióta válasz, amiért gondolatban fejbe csaptam magam.
- Akkor gondolkozz – tanácsolta totálisan természetes hangon. Nem tudom, hogy csinálja, hogy normálisnak érzi ezt a helyzetet. Vagy csak szerintem nem az? És miért érzem úgy, hogy itt többről is szó van, minthogy ki szeret kin aludni? Hát tényleg gondolkoznom kell!
- Majd jövök – azzal felsiettem a közös házunk béli szobámba, egy kis bőröndbe beledobáltam pár cuccomat, szöszmötöltem egy kicsit Louis ajándékával, amelyet még nem adtam át neki, és siettem is lefelé, de félúton megállított Liam.
- Hova-hova rögtön buli után?
- Amerikába – hadartam gyorsan, majd egy taxit fogva máris úton voltam a repülőtér felé. Igen, tisztában vagyok vele, hogy a fiúk eléggé elmebetegnek tarthatnak, de ez érdekel most a legkevésbé. Nem tudok úgy agyalni, hogy Lou ott van a közelemben és elvonja a figyelmemet vagy befolyásol. Nem így akarok dönteni. Mert az kétségtelen, hogy ezt kell tennem. Már csak arra kell rájönnöm, hogy mik között kell választanom.

- Nem számítottam rá, hogy ilyen hamar visszajössz – fogadott a reptér termináljában Taylor. Hozzám bújt egy pusziért, amit meg is kapott, bár az eddigiekhez képest ez elég gyenge volt.
- Én sem, de mindegy is, gyerünk! – legyintettem, mintha tényleg egy kis semmiségről lett volna szó, pedig egyáltalán nem. Sokkal többről.

Louis
Harry hirtelen eltűnésének okát még akkor sem értettem, amikor Liam elárulta mindannyiunknak, hogy elmegy Amerikába. Ismét. Pontosabban nem tudtam, hogy minek könyveljem el: gondolkodási idő kell neki, vagy ennyire hiányzik a barátnője. Ezt a variációt viszont erősen kétlem.
A „reggeli” után – mert már erősen délutánt mutatott az óra – felsiettem a szobámba, hogy pakoljak, hiszen jövő héten karácsony, amit mindenki otthon tölt el. Az ágyamra pillantva megláttam egy kis dobozt. Nem emlékszem, hogy én hagytam volna ott, így furcsállva mentem oda és vettem a kezembe. A tetejét leemelve megláttam, mi volt benne: egy fém kulcstartó. Biléta alakú, a hátuljára pedig egy rövidke üzenetet gravíroztak: Boldog szülinapot! H x. Kétség sem férhet hozzá, ez Harry ajándéka. Leültem az ágyra ujjaim között forgatva a kis dobozt. Miért nem adta át nekem személyesen? Miért hagyta itt? Fogalmam sincs, mi lesz, de az biztos, hogy beszélnem kell vele. Muszáj.
Egy hirtelen ötlettől vezérelve előszedtem a telefonomat, és tárcsáztam Harryt.
- Szia – hallottam meg a vonal másik végéről a hangját. Meglepettnek tűnt, gondolom nem számított arra, hogy felhívom. Megjegyzem, én sem.
- Miért nem adtad át te az ajándékot? – tértem egyből a lényegre, nem érdekelt, hogy a köszönését sem viszonoztam. Ki akartam használni az időt, amíg magabiztos vagyok, mert tudtam, hogy nem tart ez sokáig.
- Mert… mert kiment a fejemből a nagy sietségben – hadarta összeszedve a gondolatait. Hallhatóan nehezen tudott kitalálni valami magyarázatot.
- Aha – reagáltam le ennyivel, és direkt próbáltam úgy kiejteni a szót, hogy Harry tudtára adjam, nem hiszek neki, nem győzött meg. – Mikor jössz haza? – kérdeztem egy gyors témaváltással. – Bulizhatnánk együtt Szilveszterkor.
- Hát… szerintem csak januárban repülök vissza – válaszolt bizonytalanul, ezzel pedig azon nyomban romba döntötte ötletemet. Persze, hogy nem jön haza! Miért is tenné? Miattam? Ugyan már! Régen nem jelentek számára semmit.
- Ja, értem. Akkor majd beszélünk. Szia – meg sem vártam, hogy reagáljon valamit, ahhoz túlságosan is meg voltam sértve. Csak azt nem értem, hogy miért. Elvártam tőle egy olyan dolgot, amit abszolút nem kellett volna. Hiszen gondolhattam volna, hogy a barátnőjével akarja tölteni a Szilvesztert, és nem velem. Nekem is ezt kellene tennem.
- Hé, minden oké? – nyitott be Niall a szobámba. – Indulnunk kell.
- Persze, megyek – sóhajtottam fáradtan, pedig egyáltalán nem volt minden oké. Ezt a szőkeség is észrevette, de nem tette szóvá, és ezért roppant hálás voltam.
Miután mind a négyen úgy ítéltük, hogy semmi fontosat nem hagyunk itt, elköszönve egymástól beszálltunk a saját autóinkba, majd hazafelé vettük az irányt, hiszen a karácsonyt a családunkkal töltjük.

Harry
A napok csak úgy száguldoztak, és hirtelen azt vettem észre, hogy a repülőn ülök, miután szakítottam Taylorral. Nos, igen, jó pár embernek igaza lett, akik azt gondolták, nem sokáig fog tartani kettőnk között ez a kapcsolat. Hogy miért lett vége? A válaszom egyszerű: nem Taylort szeretem. Egyáltalán nem őt, hanem Louis-t még mindig, a felismerés pedig engem is megütött kicsit.
Azért menekültem el Londonból, hogy távol legyek Louis-tól, és nyugodtan elgondolkodhassak kettőnkön. Ez sikerült is. Bár az elején úgy voltam vele, ez hülyeség, és már kezdtem magamat is rábeszélni arra, hogy lehetetlen ez az egész Larry dolog, de aztán rájöttem, nem így van. Egy teljesen hétköznapi dolgot csináltunk Taylorral: tévét néztünk. Közben pedig majd’ meghaltam az unalomban. Arra gondoltam, hogy Lou-val mennyivel nagyobb élmény volt még ez is, mert ő mindig ökörködött, amivel felvidított, így soha nem volt olyan pillanat, amikor vele voltam, hogy unatkozzak. Ez csak most bizonyosodott be végérvényesen. Aznap este átfuttattam az agyamban még egyszer, hogy jól teszem-e, ha szakítok a szőke lánnyal, de mivel semmi kivetnivalót nem találtam benne, másnap meg is osztottam vele a véleményemet. Hogy én már nem érzem azt, amit az elején. Sőt, semmit sem érzek már, maximum annyit, hogy nem kellett volna belemennem ebbe a kapcsolatba, de ezt már nem mondtam el, nem akartam annyira megbántani Taylort. Kicsit viharosan váltunk el, mert kivágott egy vitát, de nem igazán tudott érdekelni, így lezártam azzal, hogy ennek már nincs értelme. Valahogy így lett vége.
Most pedig rohanok haza, hogy megtudjam, mi a helyzet Louis-val és velem. Nem akarok már vitázni vele, csak azt, hogy nyugalom legyen kettőnk között. Ha nem szeret, oké, fel tudom dolgozni egy idő után, és tiszteletben fogom tartani. De meg kell tudnom, hogy valóban így van-e, vagy esetleg mégsem.
- Helló! – köszöntem be a közös lakásunk ajtaján, miközben becsuktam azt. Reménykedtem benne, hogy van itthon valaki, mert ritka, amikor nem így van.
- Hát te? – jelent meg csodálkozó arccal Zayn.
- Hazajöttem – mondtam a nyilvánvalót olyan hangsúllyal, mintha nem láthatná ezt ő is. – Miért? Baj? – vontam össze a szemöldököm.
- Jaj, dehogy! Ne hülyéskedj! Csak arra számítottam, hogy tovább maradsz Taylorral – magyarázta meg, én pedig halványan elmosolyodtam. Igen, előbb repültem vissza, mint eredetileg terveztem, és a srácok nem is tudják, hogy szakítottam a barátnőmmel. Vagyis ex-barátnőmmel. – Történt valami? – most Zayn ráncolta a szemöldökét.
- Ami azt illeti, igen – bólintottam, bandatársam nem értette, így a nappaliba érve mindenkinek elmeséltem a fejleményeket.