25. rész

Sziasztok! :)

Ahogy ígértem, 2013 utolsó napján itt az új rész. Remélem, emlékeztek, mi volt még a 24.-ben, kicsit régen volt már, mikor azt hoztam :D A végén ugye volt egy kis sértődés, ez onnan fog folytatódni.

Remélem, tetszett a karácsonyi one shot, ha lesz ötletem, írok majd hasonlót :) És nagyon köszönöm a kommenteket, pipákat hozzá. Nem hagyhatom ki a díjat sem, amit kaptam (megnézhetitek az 'Awards' oldalon, ha érdekel), és az új olvasókat. Imádlak titeket ♥ Véleményeiteket várom ehhez is :)

És tudom, múltkor már kérdeztem, de azért még egyszer biztos, ami biztos, az After Larry verzióban fordításáról senki nem tud semmi, hogy lenne?

Nos, azt hiszem, ennyit akartam. Kívánok mindenkinek nagyon boldog újévet, és akik mennek bulizni, azoknak jó szórakozást estére! És persze kellemes olvasást! Találkozunk 2014-ben is! :)xx

25. rész

Harry
Az egész napom rossz hangulatban telt el, reggel óta tudtam, hogy ez lesz. A reggeli is iszonyat kínos volt, sem Lou, sem én nem szólaltunk meg, aztán inkább külön kocsival mentünk próbálni a második turnénkra. Ilyen „jó” légkörben igazán felemelő volt úgy csinálni, mintha semmi sem történt volna.
- Hé, minden rendben? – jött oda hozzám Niall az egyik próbák közti szünetben.
- Persze – hazudtam rá sem nézve, de persze nem hitt nekem. – Oké, semmi sincs rendben. Összekaptunk Louis-val – böktem ki végül bandatársam követelőző pillantásai után.
- Ki fogtok békülni, ebben biztos vagyok – veregette meg a vállamat egy mosollyal az arcán. Remélem, tényleg igaza lesz.
Tudom, az én kérdésem indított el mindent, én rontottam el, mert nem voltam képes befogni a számat. De annyira érdekelt, hogy milyen volt neki hosszabb időt eltölteni Eleanorral, hogy át sem gondoltam, mit mondok, csak kérdeztem. És tessék, az lett az eredménye, hogy összevesztünk, ráadásul szerintem nem is kicsit. Csak… azt hiszem, féltékeny voltam. Azt akartam és akarom, hogy Lou velem menjen haza hétvégére a családjához, hogy én is vele lehessek, amikor teljes nyugalmunk van. Önző vagyok, tudom, de nem tehetek róla. Túlságosan is beleszerettem Louis-ba, és biztos vagyok benne, hogy ez lesz a vesztem.
- Harry, koncentrálj! – szólt rám a koreográfusunk, így megpróbáltam ismét arra figyelni, hogy melyik számunk alatt mit fogunk csinálni. Bár Louis-t nem tudtam figyelmen kívül hagyni. Látszott rajta, hogy nincs teljesen jól. És nem akartam, de azt éreztem, hogy megnyugodtam. Megnyugodtam, mert akkor ezek szerint őt is annyira megérintette ez a veszekedés, mint engem.

- Jól van, srácok, holnap 1 órától folytatjuk! – figyeltem fel az utasításra, miszerint a mai napra véget ért a próba. Ekkor éreztem, hogy nem szabad hagynom, hogy Louis elmenjen, amikor ilyen negatív köztünk a hangulat, ezért gyorsan utána siettem a mosdóba.
- Beszélnünk kell – jelentettem ki egyből, és becsuktam magam mögött az ajtót. Louis rám emelte kíváncsi tekintetét, én pedig folytattam: – Sajnálom. Sajnálok mindent, ami reggel óta történt. Nem akartam, hogy ez legyen, csak… egyszerűen csak féltékeny voltam – törtek fel belőlem a szavak, meg sem próbáltam visszafogni őket. Éreztem, hogy ha valamit nem mondok ki, baj lesz.
- Féltékeny? De hiszen számtalanszor elmondtam már, hogy téged szeretlek, és nem fogom őt választani – szólt hozzám reggel óta először Louis csodálkozva. Nevet sem kellett említenie, mindketten pontosan tudtuk, hogy Eleanorról beszél. Nagyot sóhajtottam, alig mertem a szemébe nézni.
- Tudom, de… Én akartam a helyében lenni. Azt akarom, hogy velem menj haza a családodhoz hétvégére, hogy velem legyél teljes nyugalomban sikítások nélkül, azt akarom, hogy mindent velem csinálj, érted? – magyaráztam meg neki a mai napon korábban megfogant gondolataimat.
- Jaj, Hazz! – indult meg felém, karjait széttárta, én pedig örömmel bújtam hozzá, és mélyen beszippantottam illatát. – Mit tegyek, hogy felfogd, csak te kellesz nekem? – tette fel a minden bizonnyal költői kérdését, ám én tudtam rá adni egy választ: szakítson a barátnőjével, és ténylegesen legyen velem együtt. Mégsem szóltam semmit, mert tudtam, hogy képtelen lenne még ezt megtenni, illetve akkor a banda életét is felforgatnánk, és nem akartam a többieket is tönkretenni. Itt nem gondolhatok csak magamra.
- Akkor minden rendben van újra? – kérdeztem inkább erre rá reménykedve.
- Igen, minden – bólintott rá Lou, majd lágyan megcsókolt, és összefűzte ujjait az enyémekkel. – Milyen nagy a tiéd – állapította meg hirtelen, elmosolyodva, mire én is lenéztem kezeinkre.
- A tiéd meg milyen kicsi – kuncogtam fel már sokkal jobb kedvűen. Hála az égnek, túl vagyunk a nehéz részen, most már nem akarok elrontani semmit.
- Hé! – szólalt fel nevetve, aztán magamhoz húztam, és én csókoltam meg őt.
- Jobb lesz, ha megyünk – sóhajtottam, miközben homlokomat az övének döntöttem, pár másodperccel később pedig elhagytuk a mosdót és a stúdiót is.

Louis
Egy villámgyors megbeszélés után úgy döntöttünk a srácokkal, hogy ma a közös házban alszunk. Mivel Harryvel a reggeli vitánk miatt külön kocsival mentünk a próbára, most is így indultunk el haza. Ám az én utam a közös lakás előtt máshová vezetett, ugyanis kitaláltam egy nagyon jó ötletet, hogy mit fogunk csinálni elalvásig. Vagy legalábbis egy jó ideig.
Miután a boltban megvettem minden szükséges kelléket, egy kisebb rajongói csoport feltartóztatott, de fényképek és aláírások után szerencsére el is mentek. Nem azért, imádom a lányainkat, de most tényleg szeretnék minél előbb otthon lenni, mert alig várom már, hogy bejelenthessem a tervemet.
- Mi tartott ennyi ideig? – ütötte meg a fülemet Harry hangja az előszobában, épphogy becsuktam magam után az ajtót.
- Mindjárt meglátod – kacsintottam rá, majd hozzáléptem egy csókra. Szerelmem homlokráncolva nézett rám, miután eltávolodtam tőle, ám én a cipőm levétele után egyből beviharzottam a nappaliba, ahol Zayn, Liam és Niall nyugalomban tévéztek. Eddig.
- Louis, ha nem vennéd észre, útban vagy – helyezkedett Niall, hogy láthassa a tévét, ami elé beálltam én, hogy rám figyeljenek.
- Csodás ötletem támadt! – jelentettem be, miután Harry is csatlakozott hozzánk.
- Ó, jaj! – fogta a fejét már előre Liam, aztán szépen mindenki, kivéve engem. De ez nem gátolt meg abban, hogy egy szemforgatás után folytassam:
- Szóval. Vízipisztolyozni fogunk! – mondtam végre ki vigyorogva, miközben felemeltem a kezemben tartott szatyrot, és kiemeltem belőle a „fegyvereket”.
- Ez komoly? – reagált elsőnek Zayn röhögve, majd lassan felálltak megnézni a szükséges eszközöket közelebbről is. – Végül is jó móka lesz – egyezett aztán bele, Zaynnel együtt pedig a többiek is, így nekikezdtünk a játéknak.

Lassan és óvatosan néztem ki egy pillanatra a konyhasziget mögül, hogy megállapíthassam, mennyire szabad a pálya. Már órák óta játszunk, képtelenség abbahagyni, főleg ezekkel a srácokkal. Mivel mindenki mindenki ellen van, így azt hiszem, nem számíthatok Harry segítségére.
Ekkor hirtelen meghallottam valami zajt. Zayn közelebb merészkedett Harryhez, aki a földszinti fürdőszobában talált menedéket. Nyilván Zayn be akar oda jutni, ám szerelmemet nem kell féltenem. Legalábbis remélem, mert egyáltalán nem úgy néz ki, hogy észrevette volna másik bandatársunkat. Tennem kell valamit. És tudom, megszegem a szabályt, miszerint mindenki mindenki ellen van, de nem hagyhatom, hogy Harry kiessen. Nem! Ez csak játék, nem szólok bele. De így lelőhetném Zaynt. Ah, nehéz kérdés.
- Zayn, megvagy! – tájékoztattam, miután villámgyorsan elhagytam a konyhát, és elértem a tőle nem messze lévő fürdőszobát, ahová már majdnem belépett.
- Ez nem ér! – szólalt fel fejcsóválva, közben Niall és Liam is csatlakozott hozzánk a nappaliból, illetve a dolgozószobánkból. – Biztos, hogy szövetkeztetek Harryvel!
- Természetesen nem – feleltem halványan elmosolyodva, ahogy a göndörre néztem. – Bár az igaz, hogy nekem nem kevés protekcióm van nála – húzódott a mosoly helyett egy terebélyes vigyor az ajkaimra.
- Oké, csak kíméljetek meg minket a részletektől – szólt közbe Liam röhögve.
- Pedig már pont mesélni akartam, milyen volt múlthéten az ágyban, amikor… – és itt tette Niall Harry szájára a tenyerét, nehogy meghalljuk a folytatást.
- Azt hiszem, erről jobb, ha csak mi tudunk – mondtam nevetve, ahogy Harryre kacsintottam, majd nagy- és mutatóujjamat kereszteztem a hátam mögött.

All I Want For Christmas Is You

Sziasztok! :)

Sajnálom a késést, tudom, tegnapra ígértem ezt a one shotot, csak a rokonlátogatások miatt későn értünk haza, meg más dolgaim voltak még. Egyébként sokkal előbb kiraktam volna, ha azzal az egy képpel nem szenvedtem volna vagy 1 órát, hogy a megfelelő helyre tudjam tenni. Plusz még ma is el kellett mennünk itthonról, és a kép elvette az időt. Na, mindegy, így estére lett annyi időm, hogy hozhassam. Ebben szerintem van minden, kis veszekedés, cukiság, hülyülés... remélem, tetszeni fog :)

Legközelebb ugye kedden jövök, pont az év utolsó napján. Úgy látszik, minden pont jól jön ki :D Már most megköszönöm a pipákat az előzőhöz, és kérlek írjatok, hogy tudjam, milyen lett az a one shot és ez is. Tudjátok, kíváncsi vagyok :D <3

Ó, és majdnem elfelejtettem. Azt szeretném kérdezni, hogy tudtok-e esetleg arról, hogy valaki fordítja az Aftert Larry verzióban? Mert nagyon szívesen olvasnám, és bár elkezdtem angolul, azért úgy mégsem olyan élvezetes. Remélem, ti többet tudtok erről, mint én.

Nos, ennyit akartam, kellemes olvasást, és élvezzétek a szünetet! :)xx

All I Want For Christmas Is You

Harry korábban kelt fel reggel, mint szokott. Ha szünetük van, vagy legalább aznap délelőtt nem kell menniük sehova, mindig sokáig szokott aludni. Ám most kivételt tett, hiszen ez egy különleges nap, és nem csak azért, mert karácsony van. December 24-e Harrynek 3 éve már mást is jelent: Louis Tomlinson születésnapját.
3 éve fenekestül felfordult az élete. Egyáltalán nem gondolta volna Harry, hogy azzal, hogy jelentkezik az X-factorba, ennyi minden meg fog változni. Mikor elment az anyukájával, és elénekelte az Isn’t She Lovely-t, majd bejutott a táborba is, azt hitte, nem volt rossz, bár lehetett volna jobb is, de összességében megfelelőnek titulálta produkcióját. Aztán bebizonyosodott, hogy tévedett: a táborból nem jutott tovább. Azonban arról sejtelme sem volt, hogy ezzel nem volt egyedül, ugyanis rajta kívül még 4 másik srác is ugyanígy járt. Mikor Harry megtudta, hogy számára itt vége a versenynek, szükségét érezte, hogy kimenjen a mosdóba kicsit rendbe szedni magát. Ám amikor belépett az ajtón, talált ott még egy valakit.
Oops. Hi.
És onnantól kezdve semmi sem volt ugyanolyan. Egy kis beszélgetés után Harry távozott a mosdóból, és visszatért az emberek közé. Aztán szóltak neki, hogy hívatják a mentorok, elképzelni sem tudta, vajon miért. Odafelé menet találkozott még másik 4 fiúval, akik szintén a mentorokhoz tartottak, és köztük volt az a srác is, akivel összefutott a mosdóban. Véletlen lett volna?
- Túl tehetségesek vagytok ahhoz, hogy hagyjunk titeket elmenni. Csapatként folytathatjátok a versenyt – hangoztak el azok a szavak, melyeket egyikük sem bírt elhinni. Harry örömében felkapta az éppen felé igyekvő egyik társát, aki mintha ezért közeledett volna hozzá, nem érte meglepetés. Innentől minden megváltozott.
Egy csapat lettek ők, öten, össze kellett szokniuk, megismerniük a másikat. Ez a legkönnyebben Louis-nak és Harrynek sikerült, mintha már ezelőtt találkoztak volna. Végül, mire elkezdődött a verseny, mindannyian kiismerték egymást, és ahogy teltek a hetek Harry és Louis egyre jobban összemelegedett. Még akkor is, ha egyikük sem a fiúkat szerette. Fogalmuk sem volt, mi ez köztük, de nem bánták, hiszen boldogok voltak együtt. Egészen addig minden tökéletes volt, amíg véget nem ért az X-factor. Átkerültek a Modesthez, addigra pedig már egy párt alkottak, még ha titokban is. A management viszont csak rövid ideig engedte boldogságukat, hiszen ha kiderül, hogy több van köztük, mint barátság, rengetek rajongó fordul el tőlük, akik végtelenül szerelmesek beléjük. És a pénz is megcsappanna, természetesen. Így hát Louis-nak lett egy barátnője. Akire nem volt szüksége, de muszáj volt.
A média előtt vissza kellett fogniuk magukat, legalábbis annyira, hogy ne tűnjön úgy, már régen többek, mint csapattársak. Aztán ez az idővel odáig fajult, hogy szinte egymásra sem mertek nézni kamerák előtt, hiszen egyre több rajongó kezdte el őket „shippelni”, támogatni Larry Stylinsont. Ezt persze a management nem engedhette, nem szabadott, hogy mindenki melegnek gondolja Harryt és Louis-t. Valahogy így, ilyen titkok ellenére, de kapcsolatuk túlélte az elmúlt éveket, bár nem kevés és nem kis hullámvölgyek voltak benne. Ám semmi sem állhatott közéjük.
Harry Louis csodálatából és gondolataiból kiszakadva felkelt az ágyból, lesietett az emeletről a konyhába, hogy összekészítse egyetlen szerelmének az ágyba reggelit. Gyorsan összedobott egy rántottát, amit próbált egy mosolygós smiley formában elhelyezni a tányéron, majd friss narancslevet töltve egy pohárba, tálcára rápakolva az egészet visszaindult az emeletre. Louis békésen, iszonyat aranyosan aludt még.
- Jó reggelt, Lou! – ébresztgette őt Harry bársonyos hangon megszólalva. – Boldog születésnapot! – köszöntötte fel szerelmét elsőként, rögtön ahogy az kinyitotta szemeit és felfogta a külvilágot.
- Köszönöm szépen, Hazz! – mosolygott az ünnepelt, és azonnal egy csókba vonta a göndört, hogy jól induljon a napja. – Képes voltál ezért korábban felkelni? – kérdezte a reggelire utalva, majd az ölébe vette azt, és neki fogott elpusztítani.
- Érted bármit – mosolygott Harry, ahogy elnézte szerelmét, aki boldogan falta a rántottát, néha-néha neki is adva pár falatot, így a végén közösen reggeliztek meg.
Miután felöltöztek együtt, birtokba vették a földszinten lévő nappalit. Illetve azt csak Louis, hogy Fifázhasson, Harry elmosogatta a reggelihez használt eszközöket. Normális esetben ezt ráerőszakolta volna Louis-ra, de mivel szülinapja van, ezért nem bánta, hogy megcsinálja helyette. Elvégre a szülinapos csak élvezi ezt a napot.
- Azért remélem, nem gondolod, hogy a fát is én fogom feldíszíteni – közölte Harry a nappaliba lépkedve barátjához arra utalva, hogy ebben azért igazán segíthetne.
- Én úgysem érem fel a tetejét, szóval nem értelek. Ezért amúgy bekaphatod! Neked kellene a kisebbnek lenned, ez nem fair! – fakadt ki eme kis semmiségen Louis, bár ezt minden héten legalább ötször eljátssza, hogy mivel ő az idősebb, neki kellene magasabbnak lennie, és nem fordítva. Aztán ezt felhasználja különböző kis feladatok elkerülésére, nehogy véletlenül neki kelljen elvégeznie.
- Majd segítek, hogy elérhesd. Egyébként meg te is bekaptad már, úgyhogy ennyi – utalt Harry néhány igazán szenvedélyes reggelükre, délutánjukra vagy éppen estéjükre, amikor már sokadjára minden testrészüket felfedezték közösen. – És nem is egyszer – tette még hozzá elvigyorodva, mire Louis egyetértve felröhögött.
- Jó, szedjük elő a díszeket – ment bele végül Lou, így elindultak előkeresni a karácsonyfadíszeket, hogy feldíszíthessék harmadik közös fájukat.

- Egyébként holnap mikor utazunk hozzátok? – kérdezte Harry, miközben pakolgatták fel a karácsonyfára először az égőket.
- Jó lenne minél előbb, hogy több időt tölthessünk ott. Aztán másnap indulhatunk hozzátok. Úgy, mint tavaly – vázolta fel Louis a karácsonyi menetrendjüket.
- Rendben. De akkor ugye azt tudod, hogy ma előbb kellene lefeküdnünk aludni? Reggel meg fogunk halni, ha megint hajnalban alszunk el – elmélkedett Harry, ahogy eszébe jutott a múlt karácsony, amikor hulla fáradtan keltek fel, és úgy indultak el Doncasterbe egy elég eseménydús este után.
- Tudom, de nem én találtam ki, hogy szeretkezzük végig az éjszakát, hogy már úgy induljon a szülinapom – kontrázott Lou, majd a díszes dobozokért nyúlt.
- Mi az, hogy nem te? Ha jól emlékszem, a te kívánságod volt, én pedig teljesítettem is. Azóta is fáj a hátsóm rosszabb napokon – nyúlt a fiatalabb említett testrészéhez, amire Lou rácsapott egyet.
- Khm. Lényegtelen. Te mondtad, hogy teljesíted a kívánságomat, nem én. A csinos kis segged meg be van már járatva, túléled – röhögött Louis, amire Harrynek is igazat kellett adnia, hiszen nem tagadhatta le, mennyi mindent csináltak már. – Amúgy meg egy szót sem szólhatsz, nem mindig te vagy alul – jelentette ki megcáfolhatatlan hangnemben és teljesen komolyan.
- Ja, de, csak mert unod, hogy mindig te mozogj – vetette közbe Harry, de korrigálnia kellett magát: – Jó, ez nem teljesen igaz.
- Örülök, hogy rájöttél – mondta tetetett szemrehányással Lou, majd odasétált szerelméhez, és átölelte hátulról. – Mit szólnál, ha nem csak beszélnénk róla? – súgta kéjjel teli hangon Harry fülébe, mire kirázta őt a hideg.
- Imádnám, de be kell fejeznünk a fát, csinálni kell sütiket és rondítsunk ezzel bele a karácsonyi hangulatba?
- Tehetek én róla, hogy pont ilyenkor születtem? – szólalt fel Louis félig felháborodva, félig viccelődve. – Tekinthetnél rám például a karácsonyi ajándékodnak.
- Annak is tekintelek – szólt komolyan Hazza. – Azért születtél, hogy az enyém legyél, ugye? – fordult meg szerelme ölelésében, és a nyaka köré kulcsolta kezeit.
- Csak is ez volt a célom már akkor is – felelte mosolyogva Lou, majd lábujjhegyre állt, hogy ajkait lágyan Harryére helyezhesse, míg a másik lehajolt hozzá. Louis nyelvével lassan végignyalt Harry száján, amitől már kikészült a fiatalabb, aztán utat tört, hogy felfedezhesse azt belülről.
Milliószor csókolóztak már, de sosem volt ugyanolyan, mindig volt benne valami új. Megunhatatlan volt. És tökéletes. Annyira illettek egymáshoz, mint egy kirakós két darabja. Ha akartak volna se tudtak volna egymás nélkül lenni, mert egy részük a másikban volt, ez pedig a legfontosabb testrészük volt. A szívük.
Louis lassan lehúzta magával Harryt a földre, kicsit távolabb a fától, majd óvatosan rámászott. Elszakította tőle a száját, és szerelme nyakára tapadt, amit elkezdett kiszívni, míg Harry szinte már vergődött alatta az élvezettől és a vágytól.
- Folytassuk most, vagy hagyjuk későbbre? – emelkedett fel egy picit Lou, mert közben eszébe jutott, hogy tényleg lenne dolguk, és másnap elutaznak.
- Csináljuk meg, amit kell gyorsan, aztán este, nem túl későn, azt teszel velem, amit akarsz – ajánlotta fel Harry, ami Louis-nak tökéletesen megfelelt, így egy csók után lekászálódott róla, hogy befejezzék a karácsonyfa díszítését.

Miután elkészültek a fenyőfával, Harry átvonult a konyhába, hogy előkészítse a dolgokat a süteményekhez, Louis pedig előszedte a recepteket. Bár ő kevésbé van otthon a konyhában, mint Harry, mégis szeretett volna segíteni neki, hiszen ketten mindig izgalmasabb főzni vagy sütni.
- Csak csináld azt, amit mondok, oké? Akkor egyben maradunk – szögezte le Harry, mikor Lou is visszaért, és készen álltak a kezdésre.
- Örülök, hogy ennyire bízol bennem – felelte Louis megjátszott sértettséggel a hangjában. – Amúgy nem sok mindent terveztem csinálni.
- Azt mindjárt gondoltam – nevetett Harry, majd nekifogott a süti készítéshez.
- De ne sokat csinálj, mert megy az idő, amit máshogy is eltölthetnénk – jegyezte meg Lou, közben beállt Harry mögé, fejét a hátára hajtotta.
- Hát, ha így folytatod, nem is fogok tudni sokat csinálni – sóhajtotta Hazza. – Amúgy nem fogok sokat, ígérem. Valamit vinnünk kell a szüleinknek azért – fordult meg, hogy egy kis csókot nyomhasson szerelme szájára.
- Mit szólnál, ha a mézeskalácsokra én írnék valamit? – vetette fel ötletét Louis kicsivel később, mikor már eléggé unatkozott. Egy ideig elszórakozott azzal, hogy Harryt piszkálta, aztán nyugton maradt. Egészen eddig.
- Öhm… ha nem szúrod el, oké – egyezett bele Harry egy kis gondolkodás után. Nem volt ez véletlen, hiszen jól ismerte Louis-t.
- Tudod, hogy profi vagyok! – jelentette ki a másik, majd elvett néhány darabot a már kész süteményekből.
- Hogyne – röhögött Harry, de hagyta Louis-t hadd csinálja, ha akarja. Meg kíváncsi volt a végeredményre. Ami elég… érdekes lett. Persze az első pár süti nem éppen a legszebb volt, a végére Louis kezdett belejönni. Legalábbis szerinte.
- Mesterművek, nem igaz? – húzta ki magát elégedetten végig nézve a süteményeken, melyekre különböző szavakat írt.
- Ahhoz képest, hogy te csináltad, igen – emelt fel egyet-kettőt Harry. Erre Louis váratlanul Harry után kapott, hogy karjai közé zárhassa, ám a másik, mintha számított volna erre, futásnak eredt egyenesen a nappaliba.
- Úgyis elkaplak, és aztán jól megbüntetlek! – kiáltott utána Lou, majd szerelme után sietett, akit csak a kanapé választotta el tőle.
- És szerinted mekkora büntetés lenne az nekem? – kérdezte Harry vigyorogva, hiszen volt nem egy elképzelése, mire gondolt Lou. Ugyanarra, amire ő.
- Jó, ez igaz – ismerte el az idősebb vonakodva. – De én is élvezném – nevette el magát, aztán átmászott a kanapén, amit Harry mosolyogva nézett végig, majd Louis szerelme elé állva lehúzta magához a göndör fejét, hogy megcsókolhassa. – Hihetetlen, hogy régen én voltam a magasabb – motyogta kissé bosszankodva, miután elhúzódott, és visszaereszkedett a talpára.
- Mintha nem kárpótoltalak volna ezért már milliószor – emlékeztette a másikat Harry, közben kezeivel Lou hajában matatott.
- Jó, ez igaz. Hé, van egy ötletem! – kiáltotta Louis váratlanul, majd Hazza kíváncsi tekintete után folytatta: – Csináljunk karácsonyi képeket magunkról! – azzal máris rohant az emeletre a Mikulás sapkájukért, Harry pedig összeszedte a telefonjukat.
- Oké, elsőnek egy selfie a sapkában és az agancsban – tartotta maguk elé Hazza a telefonját, összedugták a fejüket, és egy nagyon édes mosoly után meg is volt. – Ez lesz a háttérképem – mondta, miközben a képet vizsgálta.
- Nekem is. Majd küldd át – vetett a képernyőre egy pillantást Louis is, aztán feltartotta a telefonját, Harry arcára nyomott egy puszit vigyorogva, és már kész is volt a következő. – Ez nagyon édes.
- Szerintem is – mosolyodott el a göndör. – Most fordítva is.
És ez így ment tovább legalább fél órán át. Sajnos ezeket maximum Zaynnek, Niallnek és Liamnek, illetve a családjuknak mutogathatták meg, senki másnak. Mindkettőjük szíve vágya volt, hogy egyszer megoszthassanak hasonló képeket a rajongókkal, szörnyű érzés úgy együtt lenni valakivel, hogy szinte senki nem tudhatja meg, milyen boldogok is valójában.
- Egyébként én már nagyon unom ezt a titkolózást. Legszívesebben lesmárolnálak egy koncert kellős közepén, és egyáltalán nem érdekelne semmi – sóhajtotta Louis, mikor úgy ítélték meg, hogy annyi kép elég lesz, amennyit készítettek.
- Tudom, és én is ugyanígy vagyok vele, elhiheted – értett egyet Harry. Sokszor előjött már köztük ez a téma, de eddig még mindig kibírták valahogy. Kérdés, hogy meddig tudják tartani magukat ezután…
- Én nem fogok addig várni, amíg nem leszünk ilyen híresek! Mi van, ha még évekig ilyen jól megy minden? Ez a 3 év is kínszenvedés volt. Hazz, addig képtelenség eltitkolni ezt az egészet. Így is csoda, hogy eddig sikerült – fakadt ki Louis, miközben behúzta Harryt az ölébe, ahogy a földön feküdtek nekidőlve a kanapénak, és a feldíszített karácsonyfát figyelték.
- Tudod, hogy ez nem ilyen egyszerű, Lou – kezdte Harry, aki bár maga is ugyanazt akarta, mint szerelme, mégis ellent kellett neki mondania. – Fogalmunk sincs, mi lenne, ha kiderülne. Sokan fordulnának el tőlünk, és nem tudom, mennyire lennénk képesek kezelni azt a rengeteg rosszindulatot – sóhajtotta kelletlenül, fejét Lou nyakába fúrta.
- Sajnos tudom. Csak néha kezdek beleőrülni, hogy nem csinálhatok veled mindenki előtt azt, amit akarok.
- Egyszer minden rendben lesz.
- Ígéred? – kérdezte reménykedve Lou, és lehajolt Harry arcához.
- Ígérem – súgta Hazza, majd egy csókot nyomott szerelme arcára, és egymást átölelve csodálták tovább a karácsonyfát.

Kicsivel később mindketten összeszedték magukat, és Harry vezényletével felmentek a szobájába, ahol egy becsomagolt ajándékot szedett elő.
- Tessék – nyújtotta át Louis-nak. – Ez a szülinapi ajándékod.
- Köszönöm szépen! – vette el szerelme kezéből Louis a dobozkát, nyomott egy csókot Harry szájára, és máris leült az ágyra, hogy kibonthassa. – Úristen, Hazz, ez gyönyörű! – emelte ki a képkeretet, melyben már volt is egy kép. Róluk. Amikor megtudtuk, hogy csapatként továbbjuthatunk az X-factorban. Akkor kezdődött minden, és azóta semmi sem ugyanolyan. – Imádom!
- Semmiség – legyintett Harry úgy, mintha tényleg nem számítana.

Ám Louis-nak nagyon is fontos volt ez az ajándék, hiszen sokszor rettegett attól, hogy Harry esetleg belefárad a titkolózásba, és szakítani fog. Nem egyszer kerültek ehhez közel, de eddig mindig sikerült megoldaniuk, és kibírniuk. Kérdés, hogy ez meddig fog még így menni…
- Babycakes, ígérd meg, hogy mindig együtt leszünk – szólalt meg szinte már kétségbeesve Lou. Már a szakítás gondolatába is képes lett volna belehalni.
- Persze, hogy mindig együtt leszünk, Lou! Soha nem hagynálak el semmiért – biztosította őt Harry, majd magához ölelte Louis-t, aki majdhogynem belefúrta magát a mellkasába, olyan erővel bújt hozzá. – Menjünk vacsorázni.
Míg Harry Lou kedvenc kajáját szedte ki a tányérokra, addig szerelme elfoglalta magát a nappaliban, tévét nézett. Bár nem igazán izgatta, így mikor Harry szólt, hogy mehet, szinte rohant hozzá.
- Szilveszterkor mit tervezünk? – kérdezte Lou, miközben leült, és neki fogott enni.
- Szerintem elmehetünk valahova a srácokkal – válaszolt Harry két falat között. – Hacsak nekik nincs más programjuk.
- Oké. A két ünnep között meg, gondolom, találkoznom kell Eleanorral is…
- Ó, hát hogyne! A Modest ki is lenne akadva, ha csak annyi kerülne a nyilvánosság elé, hogy a szülinapod előtti napot együtt töltöttétek – vágott közbe Harry elég indulatosan. Ez az egyetlen téma, ami ilyen könnyen felidegesíti.
- Hazz, kérlek – kezdte nyugodt hangon Louis. – Én is utálom ezt.
- Csak annyit kellene tennünk, hogy kiírjuk twitterre, és vége lenne ennek az egész hülyeségnek! – pörgött tovább a témán a göndör szinte megállíthatatlanul.
- Harry, beszéltünk erről délután, tudod jól, hogy ez nem ilyen egyszerű.
- Akkor még nem ezt mondtad!
- Muszáj veszekednünk ezen a szülinapomon? – vetette be Louis az érvet, amely lecsendesítette Harryt, mert összezárta ajkait, és csendben maradt egy ideig.
- Igazad van, sajnálom – szólalt meg végül halkan, mikor hozta a következő fogást. – Csak egyre nehezebben viselem.
- Semmi baj, babycakes, tudom – felelt Louis megnyugtató hangon, majd felállt, átsétált Harryhez, beleült az ölébe, és jó szorosan magához húzta őt. – Egyikünknek sem könnyű, de ígérem, hogy egyszer szabadok leszünk – motyogta Lou Harry hajába, közben ujjaival simogatta a hátát.
- Csak tartanánk már ott…

A vacsora közbeni kisebb kiborulás után már sokkal oldottabb hangulatban pakolgatta Harry az edényeket a mosogatógépbe. Louis átvállalta volna ezt a feladatot, de ragaszkodott hozzá a göndör, hogy had csinálja meg ő.
- Felmegyünk? – kérdezte Harry, miután végzett, és besétált Louis-hoz a nappaliba, aki szinte azonnal rábólintott. Összekulcsolt kezekkel haladtak a lépcsőn egészen Louis szobájáig. Amíg Harry szöszmötölt a sajátjában, Lou csekkolta a twitterét: megköszönte a srácok felköszöntését, aztán külön a rajongóknak is.
- Még nem köszöntöttél fel twitteren – közölte, amint csatlakozott hozzá szerelme.
- Tényleg? – kerekedett el Harry szeme. – Akkor mindjárt elintézem – azzal máris beütötte telefonján a tweetet, persze semmi olyat nem írt bele, amiből esetleg kiderülhetne bármi is. – Most boldog vagy? – kérdezte mosolyogva.
- Teljesen – vigyorgott Louis, majd a laptopot és telefont eltéve odamászott Harryhez, ajkait rögtön a másikéra nyomta, és eldöntötte őt az ágyon. Lassan elkezdte lehámozni Harryről a ruhákat, aztán persze az övéi sem maradtak sokáig rajta.
- Ezt vártad egész nap, ugye? – súgta Harry nevetve Louis fülébe.
- Mintha te nem – forgatta a szemeit Louis, majd rátapadt Harry nyakára. Kezei fel-le jártak Hazza testén, amibe már mindketten kezdtek beleőrülni.
- Mindennél jobban szeretlek, Lou – motyogta Harry fojtott hangon, de a kéjtől nem tudott mit csinálni, egyre jobban kikészült.
- Én is szeretlek, Hazz. Örökre – suttogta Louis, aztán csak a nyögéseik töltötték be a szoba csendjét. Nem sokkal később egymásra borulva terültek el az ágyon, szorosan tartva a másikat, és csak hallgatták szapora légzésüket. Minden tökéletes volt.