You found me 3.

Sziasztok! :)

Igen, tudom, ez nem az a meglepetés, amit említettem múlt héten. De! Jövök holnap is, amikor egy egyrészes, hat oldalas karácsonyi one shotot hozok nektek. Azt hiszem, beharangozónak ez bőven elég :D Erről a részről annyit, hogy cukiság. Úgy, ahogy van. Legalábbis szerintem. Ez így pont jó karácsonyra :D Ja, és pontosan onnan folytatódik, ahol a másodiknál abbamaradt.

A képekhez raktam fel egy újat, a címe szerintem lehetne az, hogy "It's just love". Ezt egyébként twitteren olvastam. Oldalt az idézetes résznél pedig írtam bele egy újat, kicsit eltér a többitől, de akkora igazság van benne, hogy nem tudtam nem kiírni.

Köszönöm szépen a kommenteket és pipákat, ne felejtsétek el ezeket most sem :) <3 Azt hiszem, mindent említettem, ami fontos volt, ha netalán nem, akkor majd holnap :D

És van még egy elmaradhatatlan köszöntésem. Nagyon boldog 22. szülinapot az egyetlen, utánozhatatlan és gyönyörű Louis Tomlinsonnak! He is our sunshine ♥ Khm. Remélem, Harryvel kellőképpen megünnepelték. Khm.

Kellemes ünnepeket és olvasást! :)xx

3. rész

Harry
A londoni utcai lámpák adta fényben sétáltunk egymástól nem messze Louis-val.
Bevallom, egyáltalán nem számítottam arra, hogy odajön hozzám, és elhív táncolni. Sőt, azt sem gondoltam volna, hogy észrevesz, de ezek szerint én is felkeltettem az ő érdeklődését, és nem csak fordítva. Ez pedig elégedettséggel töltött el. Meglehetősen sajnáltam volna, ha el kellene Louis-t engednem, mert van benne valami. Fogalmam sincs, mi az, de nem engedi, hogy figyelmen kívül hagyjam a focistát.
- Hogy-hogy eljöttél erre a meccsre? Tudtommal nem szereted a focit – kérdezte és jegyezte meg elmosolyodva társaságom. Kijelentő mondatata az én számra is mosolyt csalt, mert ezt csak akkor tudhatta meg, ha utánam kérdezett. Esetleg elolvasott vagy látott egy interjút, amiben erről kérdeztek. De a lényeg itt is az, hogy utánajárt.
- A nővérem beszélt rá, mert régen lógtunk már együtt – válaszoltam, miközben ráemeltem tekintetemet. Egészen szép volt a félhomályban látni őt profilból. – Miért lettél focista? – érdeklődtem most én. Nem tudtam ellenállni a kísértésnek, hogy ezt ne kérdezzem meg. Kíváncsi voltam, és valamiért meg akartam őt ismerni.
- Gyerekkorom óta imádtam a focit. Persze gyerekként szinte minden fiú focista akart lenni. Csak aztán kiderült, hogy nekem tehetségem is van hozzá, úgyhogy elkezdtem komolyabban is ezzel foglalkozni. Egy idő után nem volt kétség, hogy teljesül az álmom – felelt őszintén Louis, szemei csillogtak, ahogy kedvenc sportjáról beszélt. Mondjuk neki biztosan nem csak egy sport, mint például nekem. – És te miért lettél modell? – kérdezett vissza, gyönyörű íriszeivel rám nézve. Érdeklődése megmosolyogtatott, és nagyon jól esett.
- Ó, ez egy vicces sztori! – nevettem fel, ahogy eszembe jutott a saját bénázásom. – A nővérem, Gemma akkoriban nagyon imádta a divatot, és a szülinap ajándéka az volt, hogy elmehetett egy divatbemutatóra. Természetesen engem cipelt magával és anyát. A show után volt egy kis kavarodás kifelé menet, én meg valahogy elkeveredtem a backstage-be, és majdnem kiküldtek. Az egyik szervező figyelt fel rám, és aztán már nem volt megállás, amíg az egyik legsikeresebb férfi modellügynökséghez nem kerültem.
- Nem igazán láttalak még téged munka közben, de biztosan nagyon ügyes lehetsz – dicsért meg Louis, majd hirtelen folytatta egy egészen más témával: – Van egy ötletem! – azzal megragadta a karomat, és nem törődve azzal, hogy én akartam-e menni vagy sem, maga után húzott.
- Hova megyünk? – próbáltam megtudni, bár semmi értelme nem volt, Louis csak szaladt a… közeli szökőkút felé. Ajjaj, semmi jót sem sejtek. – Ugye… ugye nem oda? – kérdeztem majdnem hisztérikus hangnemben.
- Miért? Baj, hogy ha igen? – fordult felém egy pillanatra kacagva. Ekkor vált számomra biztossá, hogy ezt az estét nem úszom meg szárazon. Szó szerint.
- Nem, Louis, én nem fogok oda bemenni! – közöltem vele, nem sokkal a szökőkút előtt ellentmondást nem tűrő hangnemben, de ő csak mosolygott.
- Ó, dehogynem – nevetett ki, és néhány pillanaton belül a vízben találtam magam. – Látod? Én megmondtam – azzal elkezdte rám fröcskölni a folyadékot. Került mindenhova, a hajamra, a felsőmre, a nadrágomra, a cipőmről nem is beszélve, ami teljesen nedves volt.
- Hát te nem vagy normális – állapítottam meg röhögve, és azonnal visszavágtam Louis-nak. Ne gondolja, hogy hagyni fogom magam, mert egyáltalán nem. Ha már vizes leszek akaratomon kívül, az a minimum, hogy visszakapja.
Ezzel kezdetét vette köztünk a háború, nem sajnáltuk a másikra fröcskölni a vizet, ennek következtében pedig mindketten teljesen átáztunk. Ám ez egyikünket sem érdekelte, nevetve rohangáltunk a szökőkútban egymást kergetve.
Akkor és ott kivételesen nem érdekelt semmi. Az sem, ha meglátnak minket és elküldenek, az sem, ha másnap a hírekben szerepelünk, az sem, ha beteg leszek, semmi. Egyszerűen csak jól akartam érezni magam, anélkül, hogy belegondolnék a következményekbe. És Louis-val ez nem volt nehéz.

Louis
Harryvel valahogy természetes volt az, hogy minden bajom és problémám megszűnt. Nem aggódtam semmiért, csak az számított, hogy velem van, hogy vele lehetek. Nem tudom hová rakni ezeket az érzéseket, nem is emlékszem, hogy más iránt éreztem-e valaha ilyeneket, mint Harry iránt. Vele egyszerűen minden jó.
- Oké, azt hiszem, kijelenthetjük, hogy ennél vizesebbek már nem lehetünk – állt meg Harry kicsit kifáradva a körbe-körbefutásban.
- Nem, szerintem van még olyan testrészed, ami nem vizes – állítottam az ellenkezőjét, bár nem volt igazam. Nem akartam abbahagyni a játékot, amikor a lehető legjobban éreztem magamat.
- Nem hinném – nézett végig magán a göndör, én pedig ezt az alkalmat választottam arra, hogy ismételten megajándékozzam őt egy kis vízzel. – Most boldog vagy? Teljesen eláztam már mindenhol, hála neked – nevetett fel, majd nem is tétlenkedett sokáig, szinte azonnal készült a visszatámadással.
- Mintha én száraz lennék – emlékeztettem, hogy én is ugyanúgy nézek ki, mint ő. Már éppen folytattam volna tovább valami beszólással, amikor egy harmadik, nem túl kedves hang szólalt meg a közelünkben:
- Hé, ti ketten! Jobb lesz, ha most azonnal kiszálltok a szökőkútból, és abbahagyjátok a rendbontást! – az ember figyelmeztetésén először meglepődtünk, majd gyorsan kiszaladtunk a vízből, távolabb kerestünk helyet egy padon.
- Hát… ez nem semmi volt – nevetett kifulladva Harry. Majdhogynem átszaladtunk az egész parkon, nehogy meglásson minket az az ember ismét.
- Nem gondoltam volna, hogy még ilyenkor is van itt valaki, aki figyel – értettem vele egyet szintén kacagva. Ekkor a kicsivel arrébb lévő lámpa valami eszméletlenül gyönyörűvé varázsolta Harryt. Vagy lehet, hogy ő mindig ilyen tökéletes? Nem tudtam mást bámulni, csak azt az utánozhatatlan rózsaszínű ajkát, a szeme egyedi, különleges zöldjét, bőre eszményi simaságát…
A testem magától mozdult közelebb Harryhez, egyáltalán nem szándékos volt. Annyira megbabonázott, hogy már nem is én irányítottam saját magamat, önálló életet élt a testem, és kellett neki Harry. Kellett neki a közelsége. És nekem is. Ennek érdekében pedig muszáj volt tennem valamit: ajkaimat lassan az övéi felé mozdítottam, és csak pár milliméter hiányzott volna a csókhoz, melyre már annyira vágytam, ám mégsem teljesült. Harry elfordította a fejét.
- Én… sajnálom… csak ez még… ez még új nekem – pattant fel idegesen mellőlem, hangja bizonytalan volt, én pedig szembeköptem volna magam, amiért ilyen helyzetbe hoztam őt. Nem ez volt a szándékom.
- Nem, én sajnálom. Türelmetlen voltam – keltem fel én is a padról, hogy Harry után menjek. Ha most mindent elrontottam, nagyon fogom utálni magam.
- Tudod, azzal tisztában vagyok, hogy nem a lányokat szeretem, de még sosem voltam fiúval, és fogalmam sincs, mit kell csinálnom – törtek fel belőle a szavak, míg én lélegzet visszafojtva hallgattam. – Csak lassan, oké? – fordult meg végre, hogy velem szemben legyen, íriszeit reménykedve emelte rám, én pedig éreztem, hogy elgyengülök tőle és pillantásától.
- Én régóta nem voltam már fiúval, sok mindent elfelejtettem, szóval nyugi, nekem is az lenne a jó, ha nem sietnénk – mosolyodtam el lágyan, ujjaimmal végigsimítottam az arcélén, amitől éreztem, hogy kirázta Harryt a hideg. – Egyébként nem nagyon vagyok otthon a modell- és divatvilágban – jegyeztem meg elnevetve magam a végére. Remélhetőleg sikerült feldobnom egy kicsit a hangulatot.
- Én meg nem értek a focihoz, úgyhogy kvittek vagyunk – oldódott fel Harry, ami megkönnyebbüléssel töltött el. Azt akarom a legkevésbé, hogy kellemetlen helyzetbe kerüljön. Az lenne a legjobb, ha mindig jó kedvűen látnám őt.
- Ó, hát akkor érdekes lesz ez a dolog kettőnk között – nevettem fel, amiben társaságom is csatlakozott hozzám legnagyobb örömömre.
- Ez az egész érdekes lesz kettőnk között – javított ki, amire rá kellett bólintanom. Nagyon, nagyon érdekes lesz.
- Tudod, én alapvetően mindig tudom, mit akarok – kezdte a göndör komolyan, miközben visszaült a padra, én pedig éreztem, hogy követnem kell őt. – Kivéve most, ebben a helyzetben. Most egyáltalán nem tudom, mi jön, mit kell tennem és annak mi lesz a következménye. Ezért félek, érted? – emelte rám gyönyörűen zöld szemeit, amelyekben kétségbeesést véltem felfedezni. – Nem szeretem, ha nem tudom eltervezni a dolgokat előre, és végem van, ha valami felborul benne. Veled sosem fogom tudni, hogy mi jön, ugye? – kérdezte fáradtan elmosolyodva. Mintha örülne is ennek, meg nem is.
- Hát… Mit gondolsz ebből a néhány órából, amit eltöltöttél velem?
- Azt, hogy sosem fogom tudni, és semmire sem tudok majd felkészülni – válaszolt nevetve, de ez már igazi, jókedvből való nevetés volt, hála az égnek.
- Jól gondolod – kacagtam én is. – Szóval, akkor megpróbáljuk… együtt? – tettem fel kissé félénken a kérdést, bizonytalan hangsúlyommal pedig magamat is megleptem.
- Nem látom akadályát, hogy ne – felelt Harry mosolyogva, mire hatalmas megkönnyebbülést éreztem az egész testemben. – Egyébként is, nagyon bánnám, ha hagynám, hogy elmenj – tette hozzá kuncogva, amitől egy vigyor jelent meg az arcomon, úgy éreztem, levakarhatatlan rólam.
- Akkor ne hagyd, hogy elmenjek – suttogtam egészen közel hajolva füléhez, majd apró csókokat hagytam fülétől a szája sarkáig, ahol megálltam engedélyre várva. Harry nem ellenkezett, így ajkaimat az övére helyeztem, és csókban forrtunk össze.