2014. április 29., kedd

40. rész

Sziasztok! :)
Először is azzal kezdeném, hogy elkezdődött a Where We Are Tour, nem is akárhogy, szerintetek túl fogjuk élni? :D Remélhetőleg lesz jó pár Larry moment.
A részről annyit, hogy hasonló hangulatú, mint az előzőek, de azért megnyugtatok mindenkit, lesznek boldogabb részek is.
A díjakat végre kiraktam, és tudom, tudom, hogy kihagytam egy csomó mindent, de már nem tudok magamról, mondjuk, 11 dolgot írni. Előtte mindig írtam, de már kifogytam. Remélem, megértetek :) Majd még kettő kerül ki, amit bár az After - Larry Stylinson kapott, de oda nem akarok külön oldalt csinálni a díjaknak, mert én írom, nem érzem jogosnak, hogy ezért kapom őket.
És azt hiszem, mindent el is mondtam. Nemsokára megint szünet, úgyhogy kitartást, az érettségizőknek pedig előre is sok sikert! Kellemes olvasást! :)xx





40. rész

Harry
A reggeli a lehető legkínosabban telt mindenki számára. Egy asztalnál ültünk mi, öten, Eleanor, Paul és persze Mike sem maradhatott ki. Követelte, hogy Eleanor Louis mellett üljön, míg engem természetesen a lehető legmesszebb „száműzött” tőlük. Vagy inkább csak Louis-tól. És kijelentette, hogy Louis-nak és Elnek boldognak kéne tűnniük, hiszen hosszú hetek óta most találkoztak először. Az nem zavarta, hogy Eleanor élő halottként ült velünk, mellette Louis pedig szinte sírva fakadt. Teljesen idilli kép.
- Szóval. Eleanor, a reggeli után mész Louis-val az interjúra is, ahol majd a háttérből figyeled őt, mint egyébként is tennéd. Utána lesz egy pár órás szünet, amit kettesben töltötök el, elmentek vásárolni, vagy mit tudom én, aztán hangpróba és koncert. Természetesen mindkettőre jössz Louis-val, ezt mondanom sem kell – hadarta a tervét Mike. Mondanám, hogy a mai nap programját, de nem, ez tényleg egy terv volt. Eleanor nem reagált, Louis aprót bólintott kelletlenül.
- Már nem azért, de miért kell ezt csinálni? Miért kell mindent eltervezni? – nézett fel hirtelen Niall, és letette a villáját a tányérjára. Hangneme tele volt elfojtott dühvel, amit biztosan hallott Mike is.
- Azért, hogy maradjanak rajongóitok. Vagy esetleg meguntátok a zenélést, és szeretnétek, hogy véget érjen a karrieretek? – kérdezte fennhangon, egyértelműen nem várva választ a kérdésére.
- Ugye tudod, hogy undorító dolog, amit kiterveltél? – szólt közbe Zayn.
- Ha elég volt ennyi a karrieretekből, és el tudjátok majd viselni azt a sok utálatot, amit kapnátok, akkor csak jelentsétek be nyugodtan ez egész világnak – mondta Mike erősen olyan hangon, amivel lezártnak tekintette ezt a vitát. És el is érte célját, mindenki tovább folytatta az evést, de az eredeti feszült légkör még feszültebb lett.
Miután végeztünk, rögtön indultunk is az interjúra. Mivel eléggé híre ment, hogy itt vagyunk, a paparazzók nem maradhattak el. Elől haladt Louis és Eleanor, szerintem készült minimum ezer kép róluk, aztán persze mi is megkaptuk a magunk adagját a srácokkal, Paul hiába próbálta őket távol tartani. Hát, nem tudom, Mike hogy gondolta ezt, de Eleanor jelenleg abba is belehal, hogy Lou kezét kell fognia, szerelmem meg attól készül ki, hogy nem én vagyok mellette. Elég érdekes lesz így eljátszaniuk a boldog szerelmes párt, amikor egyikük sem boldog, és maximum az egyik fél szerelmes.
- Harry! – hívott magához Mike, miután rám már felkerült az a kis smink az interjú előtt. Kérdő tekintetem után folytatta: – Előre szólok, ne merj semmi olyat tenni, amiből félreértéseket lehetne gyártani. Értetted? – kérdezett rá, miután nem válaszoltam, de végül bólintottam. – Helyes – nyugtázta elégedetten, majd indult volna el, ám utána szóltam:
- Mike! Azért beszélhetnél Eleanorral is, mert jelenleg sokkal inkább néz ki úgy, hogy meg akar halni, mint aki halálosan szerelmes – jegyeztem meg, majd sietősen csatlakoztam Niallhez, aki éppen most jött ki a sminkestől.
- Ez most már mindig velünk lesz? – jelent meg mellettünk Liam is, szúrós szemekkel nézve Mike-ra. Azt hiszem, nem nyerte el a banda szeretetét.
- Ha már ilyen kedvesen kérdezed, Liam, akkor gondoltam, válaszolok is. Igen, mostantól én is mindig veletek leszek, és azt csináljátok, amit mondok – kaptuk meg a feleletet, melyet egyikünk sem akart hallani. Mike erőltetetten ránk vigyorgott, majd a riporterhez ment, hogy beszéljen vele.
- Ez mi volt? – lépett hozzánk Zayn és Louis is érdeklődve.
- Azt hiszem, Mike lett a hatodik tagunk – mondta ki Liam, és biztos voltam benne, hogy az eddigieknél sokkal több nehézséggel kell majd szembenéznünk.

Louis
Az interjú nem éppen a legkellemesebben telt, mivel Harry a lehető legmesszebb volt tőlem, és ha véletlenül közelebb került hozzám, akkor se csinálhattunk semmit, mert Mike figyelt minket. Meg Eleanor jelenlétében ezt elég kínosnak éreztem volna. Szóval volt már jobb interjúnk is.
Ezek után mindenki eldöntötte, hogy mit csinál az alatt a néhány órás pihenő alatt, ami a hangpróbáig és a koncertig volt. Már akinek volt szabad választási lehetősége, hiszen ugye nekem már ki volt találva, ha akartam, ha nem. Harry és Niall edzeni mentek, bár kettejük közül szerintem csak Harry fog csinálni is valamit, Liam és Zayn pedig a hotelszobájuk mellett döntöttek, ahol interneteztek, mert elmondásuk szerint régen tudtak már nyugalomban szörfölni a neten. Én Eleanorral indultam el a városba, bár igazából fogalmam sem volt, hogy mit fogunk csinálni ilyen hangulatban.
- Mivel foglaljuk el magunkat? – kérdeztem Eleanorra nézve. A légkör érezhetően feszült volt, hiszen azóta nem beszéltünk, hogy behívtam a női mosdóból a szobájába, hogy nyugodtan elmagyarázhassam neki a dolgokat.
- Louis, én ezt nem tudom végigcsinálni – állt meg az utcán, ezzel lemaradva tőlem. Csodálkozó tekintettel fordultam vissza hozzá.
- Ezt hogy érted?
- Nekem időre van szükségem, nem elég erre egy éjszaka – magyarázta, és bár még nem teljesen értettem, azért kezdett összeállni a kép.
- Én tudom, de Mike teljesen máshogy gondolkozik, őt nem érdekli, hogy valakinek van-e elég ereje megcsinálni egy olyan dolgot, amit nem akar.
- Szívesen mondanám, hogy beszéljük meg, mi lesz velünk, de még tisztáznom kell magamban ezt az egészet, meg hogy mihez kezdek magammal, és ez nem megy egyik napról a másikra – kissé összefüggéstelenül beszélt, de ez nem érdekelt, örültem, hogy egyáltalán hajlandó hozzám szólni, nem lepődtem volna meg, ha még erre sem lett volna képes.
- Persze, ez természetes – bólogattam, ahogy megérkeztünk egy parkba, a kitűzött célponthoz. Jó néhány perc következett, amit csendben, egymás mellett sétálva töltöttünk, mindketten elmerültünk a gondolatainkban. Én éppen a bal oldalamon lévő tavat csodáltam, amikor Eleanor megszólalt:
- Nem fogod őt elhagyni, ugye? – kérdezte halkan, alig hallhatóan, mire szinte azonnal felé fordítottam a fejem. Engem nézett, szemeiből hirtelen nem is tudtam kiolvasni, hogy reménytelenség van-e benne, vagy esetleg más. Nevet sem kellett mondania, egyértelmű volt, hogy Harryről van szó.
- Nem. Képtelen lennék rá – feleltem egy kicsivel később komoly hangon. – És nem azért mondtam most ezt ki, mert meg akartalak bántani vagy rosszabbá tenni a helyzetet. Azért mondtam ezt, mert nem akartam hazudni.
- Oké, rendben. Gondoltam – magyarázta zavartan, miközben a hajába túrt. Szerettem volna reagálni valamit, de nem tudtam mit. És talán jobb is. – Jól sejtem, hogy Mike nem fogja engedni, hogy mindenki tudjon a szakításunkról, igaz? – nézett rám újra El.
- Igen. Velünk már megbeszélte, hogy ne is álmodozzunk arról, hogy ezzel az egésszel kapcsolatban bármi is kiderül. Vagyis kénytelenek voltunk elfogadni, mert a rajongókat nem akarjuk elveszíteni.
- Kérdezhetek valamit? – kissé gyors témaváltása meglepett, de képzelem, mennyire kavarognak most a gondolatai, így persze ezt nem tettem szóvá, csak bólintottam. – Hogy alakult ez ki? Úgy értem, veled és Harryvel – kérdése meghökkentett, egyáltalán nem erre számítottam.
- Nem tudom pontosan. Azt hiszem, őt attól a naptól kezdve szerettem, hogy megláttam. Csak akkor még nem tudtam. Néhány hónappal ezelőttig – feleltem végül, közben pedig attól féltem, valamelyik szavammal megbántom őt.
- Hát… ez fura – reagálta le néhány másodperccel később. Természetesen nem hibáztattam érte, ez a lehető leglehetetlenebb helyzet a világon. Hálát adtam az égnek, amiért Eleanor a séta alatt nem borult ki annyira, mint először.

2014. április 22., kedd

39. rész

Helló! :)
Hűha, mindjárt 40 rész, el se hiszem. Én pedig még mindig nem haladtam az írással, hát milyen dolog ez. Igyekszem összeszedni magam :D Nem is tudok mit mondani erről a részről, olyan... nem túl boldog, de nem is olyan rossz.
Hétvégén megcsinálom már tényleg a díjakat, idegesít, hogy még mindig függőben vannak :D Nagyon köszönöm a kommenteket, pipákat, a kattintások száma pedig meghaladta a 19 ezret, hihetetlenek vagytok! ♥
És kinek hogy teltek az ünnepek, sok locsolótok volt? :) Kár, hogy ez a szünet utolsó napja, de nemsokára megint szünet lesz a május 1. miatt, úgyhogy kitartás! Ó, és hogy tetszik a You & I klipje? Szerintem egyszerűen csodálatos lett, nagyon jól tudják a srácok, hogy mi kell nekünk :3 ♥
Kellemes olvasást! :)xx






39. rész

Harry
A Louis és Eleanor közötti veszekedés után nem a legkellemesebb volt lenyomni egy koncertet ugyanolyan jó kedvvel, mint szoktuk. De valamennyire ez sikerült, mindannyian próbáltuk figyelmen kívül hagyni a tényt, hogy baj van. Maximum annyit lehetett észrevenni, hogy Lou kevesebbet viccelődik, de igyekezett ténylegesen jól érezni magát, ezt látva pedig én is.
- És most jön az I Would! – kiáltotta a mikrofonjába Zayn, mivel ő beszélt Niallel együtt az elmúlt pár percben. A címet meghallva a közönség hatalmas sikításba kezdett, de szinte azonnal elcsendesültek, ahogy elindultak az első akkordok. Persze ez egy pörgős dal, alap, hogy a nyugalom nem tartott sokáig. Liam, én, Zayn, a refrén és Niall része is simán ment, aztán következett Louis, amikor is olyat hallottam meg, amiben biztos voltam, hogy ezzel nem voltam egyedül. Képtelenség lett volna nem észrevenni.
- ’Cause I can’t compete with my boyfriend, he’s got twenty-seven tattoos – énekelte megváltoztatva a dalszöveget. Kissé elnyílt szájjal bámultam rá, mire egy vigyort villantott felém, és máris belecsaptunk a refrénbe, bár én alig emlékeztem a dal többi részére. Ha ezt tervezte bocsánatkérésnek, amiért minden szó nélkül Eleanor után futott, otthagyva engem, akkor elfogadom. Ezt nem lehet nem elfogadni. És ezek után a minimum, hogy adok neki valamit én is, hiszen szerintem ez a nap jobban őt készítette ki, mint engem.
A koncert után, öltözés közben beszélgettünk a srácokkal erről a vitáról, és abban egyetértettünk, hogy előbb vagy utóbb Eleanornak el kell fogadnia ezt a helyzetet. Én biztosan nem fogok szakítani Louis-val, ő szintén nem tervez hasonló akciót, úgyhogy nem lesz más választása, bármennyire is fájdalmas lesz neki. Bele kell törődnie, és továbblépni. Bár tudom, hogy nem lesz egyszerű, hiszen én belehalnék, ha Lou nélkül kellene lennem.
- Oké, akkor mi elugrunk szórakozni valahova. Ti jöttök? – kérdezte Niall, mikor már nagyjából mind az öten felöltöztünk, és indulásra készen álltunk.
- Szerintem inkább elfoglaljuk magunkat a hotelszobában ma este – válaszoltam Louis helyett is, aki láthatóan csak fizikailag volt jelen az öltözőben.
- Ne maradjunk mi is veletek? Kihagyható ez a program – vetette fel Liam kissé aggódva, mire halványan elmosolyodtam, és megráztam a fejem.
- Nem szükséges. Megoldjuk.
- Rendben. Egyébként azt hiszem, ebben te tudsz a legjobban segíteni Louis-nak – jegyezte meg Zayn. Elnézve szerelmemet, be kellett látnom, hogy igaza volt bandatársamnak. Így a lehető leggyorsabban vezettem vissza a hotelbe.
- Nos, arra gondoltam, hogy kényeztetlek egy kicsit, mert eléggé készen vagy – kezdtem ecsetelni a tervemet a ma estére vonatkozóan Louis-nak, ahogy becsuktam és bezártam magunk mögött a szobánk ajtaját.
- Szerinted Eleanor itt van még? – kérdezte, mire egy pillanatra lefagytam. Hogy jön ez ide? De mivel láttam rajta egy ideje, hogy egyáltalán nem volt velünk fejben, ezért elnéztem neki ma mindent. Szinte.
- Nem tudom – feleltem végül érzelemmentes hangon. – De éppen azt mondtam, hogy kényeztetni szeretnélek, úgyhogy kérek javaslatokat, mit szeretnél, mit csináljak? – kérdeztem, miközben próbáltam elterelni a témát a barátnőjéről, aki igazából nem is az.
- Fogalmam sincs – jött a válasz. Mondjuk, nem voltam biztos benne, hogy tényleg tudta, mire válaszol.
- Lou, azt szeretném, ha elfelejtenéd egy kis időre azt, ami ma történt. Tudom, hogy nehéz, de kérlek. Nem akarom, hogy ezen agyalj, mert rossz rád nézni, ahogy kínzod magad ezzel az egésszel – sóhajtottam, majd a csuklójánál megfogva a kezét, magamhoz húztam egy ölelésre. – Csak felejtsd őt most el pár órára, és érezd jól magad. Engedd, hogy elfelejtessem őt veled – halkultam el a végére, már a fülébe suttogtam utolsó mondataimat.
- Rendben – kaptam meg a szintén halk választ, és máris az ajkaira tapadtam.

Louis
A következő reggel elég korán felébredtem. Bár fogalmam nem volt, mikor kell elmennünk egy interjúra, azt tudtam, hogy ez biztosan lesz ma. A másik oldalamra akartam fordulni, de Harry félig rajtam feküdt, mint mindig, szóval maradtam úgy, ahogy voltam. Szerelmemről természetesen eszembe jutott a múlt este, éjszaka. Amikor azt mondta, hogy kényeztetni akar, tényleg azt tette. Szépen lassan leszedte rólam a ruhákat, aztán én róla. Végül a farkam a szájában kötött ki. Khm, nos, igen. Csodálatos volt.
- Min mosolyogsz? – kérdezte hirtelen Harry, szemeit törölgetve.
- Csak a tegnap estén – hajoltam hozzá egy csókra, mire vette a lapot, és feljebb tornázta magát, hogy szánk találkozhasson.
- És élvezted?
- Az nem kifejezés – feleltem vigyorogva, ujjaim a göndör tincseiben matattak, ahogy Harry kényelmesen a mellkasomon feküdt. – Egyébként bocs, hogy olyan izé voltam a koncert után. Kicsit szét voltam esve – váltottam komolyabb témára, mert ezt már tegnap este óta meg akartam tenni, csak éppen az élvezet határán már nem voltam képes értelmes és hosszabb mondatok alkotására.
- Tudom, és semmi baj. Engem is megviselt volna – csak a hangjából tudtam arra következtetni, hogy nem haragszik rám, mivel nem láttam az arcát. – Amúgy sokat segített a „my boyfriend” – tette hozzá, és biztos voltam benne, hogy mosolyog.
- Azért változtattam meg a dalszöveget – feleltem elégedetten, hogy a kívánt hatást értem el ezen ötletemmel.
- És mi lesz Eleanorral? Vagy majd elrendezitek, ha jelentkezik?
- Szerintem igen. Addig úgyis hiába próbálnék meg beszélni vele, ha nem dolgozta fel teljesen – sóhajtottam arra gondolva, milyen kellemetlen lesz majd normálisabb körülmények között tisztázni Ellel ezt a helyzetet.
Harry nem szólt semmit, csak bólintott, majd lemászott a mellkasomról, és elhelyezkedett mellettem. Egyik karja és lába rajtam maradt, arca szorosan az enyém mellett volt. Közelebb vonta magához a fejemet, és megcsókolt. Nyelve hamar utat tört magának, jól ismerve járta be a szám minden egyes részét, keze a hajamba túrt, én pedig igyekeztem még közelebb lenni hozzá. Ám mielőtt még jobban elmerülhettünk volna egy olyan világban, amiben csak mi ketten vagyunk, kopogtak az ajtón. Harry egy „ezt komolyan nem hiszem el” fejjel engedett el, míg én egy nagy sóhajjal terültem el az ágyon. Nincs szerencsénk.
- Igyekezzetek, fél órátok van elkészülni, aztán reggeli, és irány az interjú! – hadarta Mike, miután Harry kinyitotta az ajtót. Duplán nincs szerencsénk.
- Jó, most már hagyhatsz minket nyugodtan – dörmögte szerelmem, látszott rajta, hogy most a világ másik végére kívánja Mike-ot. Mellesleg én is.
- Csak egy pillanat még – vetett ránk egy komoly pillantást. – A reggelire jön Eleanor is, az interjúra pedig elkísér titeket, de persze leginkább téged, Louis. Szóval mérhetetlenül boldoggá tennétek, ha viselkednétek – mosolyodott el erőltetetten, majd becsapta maga után az ajtót.
- Hát, ez óriási – húztam a fejemre a párnámat kínomban. – Még esetleg jön valami a mai napon, csak hogy rosszabb legyen? – tettem fel a költői kérdést.
- Remélhetőleg nem – mászott vissza mellém Harry. – Megoldjuk, Lou.
- Igen, tudom, de elegem van már ebből az egészből, pedig még csak most kezdődött. Komolyan kezdem azt hinni, hogy jobb volt, amikor csak a srácok és a szüleink tudtak rólunk.
- Ebben van valami. De úgysem lehetett volna a végtelenségig titokban tartani, és előbb-utóbb kiderült volna – húzta le rólam lassan a párnát. – Tudom, hogy utálod ezt az egész helyzetet, mert én is ugyanígy vagyok vele. De végig kell csinálnunk, hogy utána együtt lehessünk nyugalomban.
- Igen, tudom – sóhajtottam lenyugodva, majd megcsókoltam szerelmemet.

2014. április 15., kedd

38. rész

Helló! :)
Hihetetlen, hogy már majdnem 40 résznél járunk, pedig olyan nekem, mintha csak tegnap kezdtem volna el ezt a történetet. Mondjuk, én jelenleg a 44. rész felét írom, tehát enyhén szólva is össze kellene kapnom magam, de mostanában összejöttek a dolgok. Azért igyekszem :) Erről a részről annyit, hogy... nem is tudom, mit mondhatnék, ez sem csöpög a boldogságtól, de szerintem ez várható volt.
A képekhez 4 újat is raktam ki, a Baby Cakes jelentésétől a biggest Larry proof-ig, nézzétek meg őket, nekem nagyon tetszenek és egyet is értek velük.
Tudom, hogy ezer éve megkaptam már egy csomó díjat és még mindig nem raktam ki, nagyon sajnálom, csak éppen volt/van ennél fontosabb dolgom is, de rajta vagyok. És ha már díjak. Az elmúlt napokban kaptam az After fordításához is kettőt, és mivel oda nem akarok külön oldalt csinálni, mert én csak fordítom és nem írom a történetet, ezért gondoltam, majd ide kirakom őket. Persze oda fogom írni, hogy azok nem ehhez a bloghoz tartoznak. Remélem, ez senkinek nem gond :)
A rengeteg kattintásért, pipákért és kommentekért nagyon hálás vagyok, most is írjatok, hogy milyen lett szerintetek ez a rész! ♥
A sulihoz pedig kitartás, már csak holnap és szünet! Igaz, hogy elég rövid, de legalább szünet. És a hosszú dumálásom után pedig kellemes olvasást kívánok! :)xx





38. rész
 
Harry
Életem egyik legnehezebb éjszakája után azt vártam volna, hogy egy csodálatos nap lesz a következő. De nem most, nem ebben a helyzetben. Azzal a tudattal keltem fel a pár órás alvás után, hogy nem volt elég a tegnap, még a mai is szörnyű lesz, mivel Eleanor valószínűleg ki fog akadni azon, hogy hazudtunk neki Louis-val. És teljesen igaza is lesz.
- Hahó, Harry! – lóbálta meg szemeim előtt a kezeit Zayn, mire feleszméltem bambulásomból. – Minden oké?
- Persze – feleltem túl gyorsan ahhoz, hogy elhiggye, így tudtam, meg kell adnom a normális választ. – Csak szörnyű éjszakám volt, és az sem segít, hogy ma valószínűleg Eleanor meg fog gyűlölni egy életre.
- Nyugi, okos lány ő, meg fogja érteni – veregetett vállba biztatóan, de tisztában voltam vele, hogy ez az egész nem fog ilyen könnyen menni.
- Semmi baj nem lesz, baby cakes – ült le mellém Louis, és átölelve a derekamat, megcsókolta a homlokom. Gondolom, látta vagy hallotta, hogy nem vagyok éppen a toppon. Megnyugtató volt a hangja, de tudtam, ő sincs jól.
Mivel megérkeztünk a következő két koncert helyszínére, ismét egy hotelben fogunk aludni, és nem is volt kérdés, hogy én Louis-val fogok osztozni a szobán. Akkor is, ha hamarosan megérkezik Eleanor. Nem érdekel, szükségem van Louis-ra, ő az egyetlen jó dolog a mai napomban.
- Ígérd meg, hogy akármi is történik ma, amikor elmondjuk Eleanornak, nem fogsz elhagyni – kértem fájdalmas hangon, amint becsuktuk a szobánk ajtaját. – Képtelen vagyok nélküled létezni.
- Ó, Hazz! – húzott magához, karjaival szorosan átölelt. – Soha, soha, soha nem hagynálak el téged. Érted? Soha! Nem érdekel, mi lesz ezek után, csak az a fontos, hogy együtt vagyunk. Emlékszel a tegnap estére?
- Igen – feleltem halkan.
- Na. Együtt. Ezt ne felejtsd el – mondta, amire persze bólintottam, és lábujjhegyre állva megcsókolt. Kezei a hajamban kötöttek ki, jóleső érzés futott rajtam végig. Abban a pillanatban biztos voltam benne, hogy tényleg mindegy, mi lesz, mi együtt fogunk maradni.
Már lassan elindultunk volna az ágy felé, amikor kopogott valaki az ajtón, amit elővigyázatosságból bezártunk. Felnyögtem, hogy el kell Lou-tól húzódnom. A bejárathoz mentem, aminek a másik oldalán Paul állt. Valahogy sejtettem, hogy nem éppen jó híreket hozott, és igazam is lett.
- Eleanor mindjárt itt lesz, Mike pedig vár titeket a szemben lévő szobában. Kérte, hogy menjetek át – adta tudtunkra a friss híreket. Pontosan ezekhez nem volt kedvem, a hátam közepére kívántam ezt az egész szituációt, de semmit nem tehettem, így rábólintottam. – Csak ügyesen. Ott leszek én is, amit tudok, megteszek az érdeketekben – ajánlotta fel, amire egy halvány mosoly kúszott a számra. Legalább Paul nem úgy néz ránk, mintha szörnyetegek lennénk.
- Oké, és köszi. Mindent – feleltem fáradtan, majd távozott is. – Ha én ezt túlélem, az csoda lesz – sóhajtottam már Louis-nak címezve, ahogy felé fordultam, és becsuktam az ajtót. Az ágyon ült, arcát kezeibe temette.
- Iszonyatosan ideges vagyok. Nem akarom, hogy megutáljon, de biztos vagyok benne, hogy ez lesz – mondta felnézve rám.
- Nyugi, téged nem fog utálni, mert szeret. Engem fog okolni mindenért, mert elloptalak tőle.
- Nincs igazad. Téged mindig is szerettelek, már az első perctől kezdve, hogy megláttalak, csak ezt akkor még nem tudtam. Szóval te előbb voltál nekem, mint ő. Előbb léptél be az életembe, és előbb is lettem beléd szerelmes – magyarázta meg, miért volt hamis előbbi állításom. Majd’ szétcsattantam a boldogságtól szavait hallgatva, és máris nyugodtabb voltam egy kicsivel.
- Imádom, hogy mindig tudod, mit kell mondanod – húzódtam közelebb hozzá, nem haboztam a csókkal, ajkaira tapadtam a lehető leggyorsabban. Mikor elhúzódtam Louis-tól, kezeinket összekulcsoltam, és egy picit megszorítottam, majd nagy levegőt véve sóhajtottam. – Csináljuk!

Louis
- Eleanor, légy szíves gyere ki, beszéljük meg! – dörömböltem sokadszorra a női mosdó ajtaján, azt hiszem, teljesen feleslegesen.
- Hagyj! – kiabált vissza, hangjából tisztán ki lehetett venni, hogy sír. Nagyot sóhajtva fordultam meg és dőltem neki az ajtónak, majd lecsúsztam a földre.
Az egész úgy volt, hogy átmentünk Harryvel Mike-hoz, Eleanor és Paul már vártak minket. El persze a szokásos módon köszöntött volna, de én inkább csak megöleltem, képtelen lettem volna Harry előtt megcsókolni őt. Életem egyik legnehezebben kimondott mondata volt, hogy Harryvel szerelmesek vagyunk egymásba. Eleanor először nem akarta elhinni, aztán összekulcsoltuk a kezünket, jött egy néhány másodperces csend, gondolom, várta, hogy valaki a szobában lévők közül majd megszólal, hogy csak vicc volt. Ez viszont nem történt meg. Ekkor már látszott rajta a kétségbeesés, és az sem segített, hogy Mike elkezdte a tervét ecsetelni. El lefagyott hitetlenül meredve rám, Mike folyamatosan magyarázott, Harry támogatott szorosan fogva a kezem, Paul pedig készen állt, ha szükségünk lenne rá. Mikor láttam a könnyeket El szemében gyűlni, hozzá akartam lépni, ekkor viszont fogta magát, és kiviharzott a szobából be egyenesen az ezen a szinten lévő női mosdóba. Én azonnal jöttem utána, amivel valószínűleg megbántottam Harryt, Mike nem értette, hogy most mi történik, míg Paul lefogta Harryt, hogy ne jöjjön ő is. Hát, mit mondjak, nem ez volt életem legjobb tíz perce.
- Nem maradhatsz itt egész nap, gyere ki, légy szíves – próbálkoztam ismét, már kezdtem feladni, válasz pedig nem érkezett. Fejemet az ajtónak döntöttem, szemeimet lehunytam, borzalmasan éreztem magam.
- Minek? Létezik erre normális magyarázat? – hallottam meg egyértelműen mérges hangját, amire felkaptam a fejem, és azonnal felálltam.
- Azt nem tudom, mennyire normális, de igen, meg tudom magyarázni. Csak engedd meg, hogy elmondhassam – feleltem gondterhelten, mire kinyitódott az ajtó. Eleanor kisírt szemmel állt előttem, én pedig a legszívesebben megöleltem volna, de nem mertem közeledni, féltem, hogy elhúzódna tőlem, amit nehezen viseltem volna el.
- Hallgatom – ez volt minden, amit mondott, hangja túlságosan is rideg volt.
- Menjünk be a szobádba – tanácsoltam, mert ezt azért mégsem egy hotel mosdójának ajtajában kellene megbeszélni.
- Mióta? – kérdezte, mikor becsuktam mögöttünk az ajtót. Nem fordult meg, amin nem is csodálkoztam, egyenesen az ablakhoz lépett.
- Miután szakított Taylorral – feleltem csendesen. Nem kellett semmi mást mondania, tudtam, mire gondol. Előre tartottam a reakciójától.
- Te jó ég! – pördült meg tengelye körül. – Nem hiszem el, hogy nem mondtad el! Hogy tehetted, Lou, hogy?
- Elhiheted nekem, hogy el akartam, de tudtam, hogy megbántanálak ezzel, és ezért nem tettem eddig. Utálom, hogy ez a helyzet van, de nem tehetek róla – magyaráztam, bár abban nem voltam biztos, hogy tényleg nem tehetek-e erről. Eleanor beletúrt a hajába, csendben maradt. Megint közeledni akartam hozzá, de nem mertem, nem akartam, hogy eltoljon. – Nem kérem, hogy ne haragudj rám, mert ez jelenleg lehetetlen, tudom. Csak azt szeretném, ha Harryt nem utálnád. Ne gondold úgy, hogy ellopott engem tőled, mert ez nem igaz.
- Egyelőre nem tudok mit mondani. Ennél hirtelenebbül nem érhetett volna semmi. Egy pillanat alatt dőlt össze körülöttem minden.
- Sajnálom, én… – folytattam volna még, de El határozottan közbevágott:
- Ne! Gondolkoznom kell még.

2014. április 8., kedd

37. rész

Sziasztok! :)
Sajnálom, hogy csak ilyen későn hoztam az újat, tudom, hogy előbb szoktam, csak most több dolgom volt a szokásosnál. Az előző rész után szerintem gondolni lehetett, hogy nem túl nagy boldogság lesz ebben, de majd meglátjátok. Azért remélem, tetszeni fog :)
Mint oldalt is látni lehet már pár napja, megcsináltam az After Larry verziójának a fordításának a blogot. Nézzetek fel bátran, az is, aki olvasta az eredetit és az is, aki nem. Higgyétek el, nem fogjátok megbánni! ;) Innen is felnézhettek: http://afterlarrystylinsonhun.blogspot.hu/  Ó, és annyit szeretnék még kérni, hogy az After Larrys blogra ne küldjetek esetleg díjakat, mivel nem az én történetem, csak fordítom, és így nem engem illet jogosan szerintem. Remélem, ez nem gond :)
Nagyon köszönöm a kommenteket, pipákat, várom őket most is, írjatok bátran! ♥
Azt hiszem, mindent elmondtam, úgyhogy kellemes olvasást! :)xx






37. rész

Harry
Hosszú perceknek tűnő csend következett a vitánkban, ami alatt mindenki átgondolta a helyzetet. Megtettük, elmondtuk Louis-val, hogy együtt vagyunk. Tudtam, hogy Mike ki fog akadni, de azt reméltem, azért utána átérzi a helyzetünket és segítőkészebb lesz, de láthatóan nagyot tévedtem. Őt csak a pénz érdekli, ahogy a Modest nagy részét is. Jogos a kérdés, hogy akkor miért mondtuk el nekik. Azért, mert képtelenség, hogy még évekig titkolózzunk előttük, előbb-utóbb úgyis kiderült volna.
- Rendben – nézett fel ránk hirtelen Mike, mikor már kezdtem azt hinni, hogy senki nem fog megszólalni. – Az lesz, amit mondok, és pont. Semmilyen ellenkezést nem akarok hallani, így is elég nagy bajt okoztatok ezzel a bejelentéssel – kezdett bele a beszédbe. Éreztem, hogy ránk nézve ez semmi jót nem jelenthet, így bátorítóan megszorítottam Lou kezét. Mosolyogva pillantott rám, amit viszonoztam, ám másodpercekkel később ez mindkettőnk arcáról eltűnt. – Szóval. Tudom, nem lehet befolyásolni, hogy az ember kibe lesz szerelmes. Viszont az eszetekbe se jusson, hogy ez kiderül! Nem engedhetjük meg magunknak, főleg nem a karrieretek csúcsán. Semmi nem derülhet ki, már így is sokan gondolják, hogy együtt vagytok, egyáltalán nem hiányzik még több ember. Louis, beszéltél már erről Eleanorral?
- Még nem. Holnap terveztem – felelte csendesen, gondolom, őt is ugyanúgy lesújtotta Mike beszéde, mint engem. És még be sem fejezte.
- Helyes. Szépen összegyűlünk holnap megint, és neki is elmondjuk. Mégpedig azt, hogy továbbra is együtt leszel vele. És nem érdekel, ha nem akarod. Nem szakíthattok, világos?
Alig hittem a fülemnek. Gondoltam, hogy csak rossz lehet ezek után nekünk, de erre nem számítottam. Nem mertem Louis-ra nézni, ha engem ennyire megrázott és lesújtott Mike terve, el nem tudtam képzelni, hogy ő mennyire kikészülhetett. Mivel Mike felemelt szemöldökkel várt valami reakciót, Lou fájdalmasan bólintott egyet. Nem tehetett mást, minthogy beleegyezik.
- És én? – kérdeztem rá félve a választól. Meglepődtem volna, ha nekem nem szánt valami kegyetlen dolgot.
- Te majd kavarsz valami hírességgel néha – felelte olyan természetességgel és lazasággal a hangjában, hogy azt hittem, ráborítom az asztalt.
- Micsoda? Soha, de soha nem csalnám meg Louis-t!
- Az engem nem túlzottan érdekel, ha tényleg összejössz velük. A fontos, hogy a médiában menjen a hír. Nem lehet semmilyen pletyka rólad és Louis-ról.
- Szóval csak a nyilvánosságnak kell Harrynek úgy tennie, mintha kavarna valakivel, aki csaj? – szólt közbe Liam homlokráncolva. Nem tetszett neki az ötlet. Na, nem mintha nekünk igen.
- Pontosan – bólintott rá Mike. – Egyikőtökről sem mehet semmilyen meleg pletyka, ezek után pedig főleg nem Louis-ról és Harryről.
- De nem szólhattok bele a magánéletünkbe!
- Liam, ez a kapcsolat veszélyezteti a banda életét, amihez igen nagy közünk van, szóval beleszólhatunk – felelte gúnyosan mosolyogva Mike.
- Komolyan, mintha halálos bűnt követtek volna el! – rázta a fejét Zayn, láthatóan utálta ezt a tervet.
- Nem érdekel a véleményetek, ez lesz, és kész. Ha nem akarjátok, hogy rövid időn belül tönkremenjetek, akkor ajánlom, hogy fogjátok be a szátokat! Holnap a szobák elfoglalása után beszélünk Eleanorral is, ahhoz elég, ha csak Louis és Harry jön. Most pedig indulás pakolni, minél előbb indulni kell a következő helyszínre, ezzel a hülyeségetekkel elég jól elhúztátok az időt! – darálta a parancsokat Mike, időt sem hagyva, hogy esetleg közbeszóljunk. Elindultunk a hotelbe, és csak Paul tartott velünk.

Louis
Lesújtott hangulatban telt el az út a hotelig. Paul vezetett, mivel egyikünk sem volt, olyan állapotban, hogy ezen a veszekedésen kívül másra is tudjunk gondolni. Képtelen voltam elhinni, amik történtek.
- Srácok, én azért örülök a boldogságotoknak – szólalt meg bátortalanul Paul.
- Köszönjük, de a jelenlegi helyzetben ez nem segít – eresztett el Harry egy fáradt mosolyt, én pedig a vállára hajtottam a fejemet. Túl sok volt ez a nap.
- Tudom. Mike kiakadt, mivel ő más szempontból vizsgálja ezt az egészet. Én viszont nem. Ha bármi van, én itt vagyok – biztosított minket a segítségéről, ami nagyon jól esett, de most senki nem tudott segíteni. Harry hálásan biccentett, majd a hotelhez érve készülődtünk kiszállni a kisbuszból. – Még egy pillanat, fiúk! – szólalt fel Paul ismét. – Tudom, hogy most utáljátok Mike-ot, főleg ti, Louis és Harry. De ő csak a banda érdekeit nézi, gondoljatok bele ebbe egy kicsit. Ti sem szeretnétek elveszíteni a rajongókat és a szeretetüket, tehát a ti érdeketek is, hogy ez az egész még ne derüljön ki.
- Mit akarsz ezzel mondani? – kérdezte Harry szemöldök ráncolva.
- Csak azt, hogy ne csináljatok semmi meggondolatlant, kérlek. Egyébként pedig szerintem ti megtaláljátok a módját, hogy jelezzétek a rajongóknak, mi a helyzet, anélkül, hogy rájönne a média – mosolyodott el sejtelmesen a végére, amit először nem értettem, de aztán rájöttem. Az apró, kis jelekre gondolt, például amikor Harry nekem énekelt, vagy dalszöveget változtatott, hasonlók.
- Biztos lehetsz benne, hogy lesznek ilyenek – biztosítottam róla Pault, csak hogy ő erre fel legyen készülve, vagy falazni tudjon, ha úgy alakulna.
Ezek után kiszálltunk a kisbuszból, és felmentünk a saját szobáinkba összepakolni a cuccainkat, hiszen indulunk tovább. Mielőtt azonban bárminek is nekikezdhettem volna, Harry megfogta a kezem, magához húzott, majd nagyon szorosan ölelt meg, arcát a nyakamba fúrta. Nem kellett megszólalnia, tudtam, mit érez, mert ugyanaz volt bennem is. Fájdalom és reménytelenség.
- Igaza van Paulnak – suttogtam, attól félve, hogy valaki meghall minket. Tudtam, hogy erre minimális esély van, de képtelen lettem volna hangosabban megszólalni. – Nem akarjuk elveszíteni a rajongókat, és oké, nem mind utálna meg minket, de akkor sem. Maradjunk az apró jeleknél. Akik szeretnek minket így is, azok észre fogják venni.
Rettegtem attól, hogy Harry feladja. Nem akartam, hogy vége legyen köztünk mindennek, mert már nem tudnék nélküle lenni. Végig kell csinálnunk, akkor is, ha nagyon nehéz lesz. És persze én sem adhatom fel. Akármi is történik, nem szabad. Együtt kell maradunk, mert csak így tudjuk megoldani ezt a helyzetet.
- Rendben – felelte Harry néhány perces csend után. Hangja fáradtan és meggyötörten csengett, ami nem is lepett meg. – Más választásunk úgy sincs, ha együtt akarunk maradni.
- Igen. De nem leszünk egyedül, a srácok és most már Paul is mellettünk állnak. Nem kell egyedül harcolnunk – emlékeztettem, hogy vannak, akik igenis azt szeretnék, ha boldogok lennénk, és nem számít nekik, ha ehhez az kell, hogy együtt legyünk. Ők elfogadnak minket úgy, ahogy vagyunk.
Harry nagyot sóhajtva szorosabban ölelte a derekamat, én pedig nyugtatóan próbáltam simogatni a hátát. Mondjuk, nem hiszem, hogy sikerült, mivel én sem voltam valami nyugodt, de a szándék a lényeg. Szerelmem fejét elfordította, így egy lágy csókot lehelt a nyakamra, amitől persze kirázott a hideg. Kezeimet felvezettem a hajába, és matattam benne, húzogattam a tincseit, átfésültem az ujjaimmal. Harry azt mondta, szereti, ha ezt csinálom, mert mindig jó érzések töltik őt el, szóval reméltem, ez most sem lesz máshogy.
- Nem is tudod, mennyire örülök, hogy itt vagy nekem – súgta talán kissé félve, mire egy lágy mosoly húzódott az arcomra, és válasz gyanánt megcsókoltam.
- Túl fogunk jutni ezen.
- Együtt?
- Együtt.

2014. április 1., kedd

36. rész

Helló! :)
El sem hiszem, hogy már a 36. részt hozom ma, kicsit le is vagyok maradva az írással különböző okok miatt, de igyekszem utolérni magam. Erről annyit, hogy a kezdeti jó kedvűség nem tart ki a végéig, de ezt szerintem gondoltátok az előző rész után. És valószínűleg ki akartok majd nyírni, amiért olyan lett a vége, de nézzétek el, nem sűrűn van ilyen :D
Az always in my heart tweet visszatért, ezt gondolom, mindenki tudja, akinek van twittere (lehet, az is, akinek nincs). És akkor feltennék egy kérdést: ez mégis mire volt jó? Letörlik pont ezt a tweetet, természetesen minden Larry shipper kiakad, erről szól az egész twitter egész nap, erre másnap visszakerül. Tényleg nem feltűnő, á, dehogy (feel the irony). Na, mindegy, ezt a hülyeséget már megszoktuk a Modesttől. Szánalmas, amit művelnek.
A díjakat még mindig nem raktam ki, amiért szégyellem is magam, csak ezer más dolgom van mostanában (fordítok, írok, tanulok, angolozok, infózok... stb.), de kint lesz, amint lesz rá időm. A pipákat és a kommenteket nagyon köszönöm, írjatok most is bátran, senkit nem eszek meg, tudjátok :D ♥
Azt hiszem, elmondtam mindent, amit akartam, kellemes olvasást! :)xx






36. rész

Harry
- Tudom, hogy nem akarom tudni a választ, de nem bírom ki. Csak egy kérdés: mit csináltatok ti éjszaka? Alig bírtam elaludni, miután felébredtem – kérdezte Niall Louis-tól és tőlem, amikor a koncert kezdése előtt öltöztünk át. Mivel csak mi, öten voltunk bent, nyugodtan lehetett rólunk beszélni.
- Tényleg nem akarod tudni – reagáltam előbb én nevetve.
- Az ágyat… teszteltük – mondta Louis, amin mindannyian felröhögtünk, hiszen ez egy eléggé átlátszó magyarázat volt, ez ordított róla.
- Oké, de részleteket nem kérünk – szólalt meg Liam mosolyogva, elhárítva, hogy esetleg további információkat tudjon meg.
- Pedig már pont mesélni akartam, hogy milyen volt, amikor Lou leszedte rólam a ruhákat – hintettem el azért mégis egy kis töredéket a tegnap estéből vigyorogva. Ám mielőtt még igazán felnevethettünk volna, és hozzám jött volna Louis, hogy megcsókoljon, Paul lépett be.
- Öt perc! – adta tudtunkra, és máris indult volna vissza, de Lou utána szólt:
- Paul! – kiáltotta, mire a megszólított megtorpant. – A koncert után szeretnénk beszélni veled és a Modest-tel is. Fontos.
- Rendben. De ajánlom, hogy tényleg fontos legyen. Ti menjetek a színpadra, én szólok Mike-nak – hadarta, majd becsapta maga mögött az ajtót.
- Biztosak vagytok benne, hogy el akarjátok mondani? Mert ha nem, az sem gond – kérdezte Zayn, mielőtt még kimentünk. Természetesen nekik már szóltunk a tervünkről, és egyetértettek velünk.
- Teljesen. Ha nem is ez a jó megoldás, nem titkolózhatunk előttük örökké. És Eleanornak kijár annyi, hogy ne éljen hazugságban – felelte komolyan Lou. Hozzásétáltam, megszorítottam a kezét és megcsókoltam. Rettentően büszke voltam rá, hogy hajlandó megtenni ezt értünk.
Ez a koncert sem különbözött a többitől, maximum annyiban, hogy más vicceken nevettünk, de a forgatókönyv ugyanaz volt. Illetve volt még egy különbség: mindannyian idegesebbek voltunk a szokottnál, de ezt nem mutathattuk ki.
- Imádunk titeket, köszönjük, hogy eljöttetek! Ti vagytok a legjobb rajongók! – kiáltotta Niall a közönségnek a koncert végén, majd sikítások közepette vonultunk le a színpadról. Igaz, hogy mindig ez mondjuk, de tényleg így van. A mi lányaink a legjobbak. Remélhetőleg ezen az sem fog változtatni, ha majd egyszer kiderül, hogy Louis és én együtt vagyunk. Bár tudom, hogy nem teljesen lesz igazam, azért mégis reménykedem.
Gyors átöltözés és pihenés után mind az öten egy kisebb terembe mentünk, ahol ott volt Paul és Mike. Mike képviselte a Modest-tet most, ő volt az egyik főnök.
- Ha lehet, fiúk, gyorsan, sok dolgunk van még – sietetett Mike utalva arra, hogy a lehető leghamarabb el kellene indulunk a következő helyszínre.
Louis-ra pillantottam, aki nagyon idegesnek tűnt, és nem is csodáltam. Niall, Zayn és Liam leültek egy-egy székre, ők persze mellettünk álltak, de a háttérben maradtak, hiszen ezt nekünk kell elmondani. Ennek megfelelően csak Lou és én álltunk, illetve Paul az ajtónál.
- Oké. Szóval egy fontos dolgot akarunk bejelenteni – kezdtem el beszélni én. Éreztem, ha nem teszem meg, akkor itt maradunk estig, Lou pedig egy kissé le volt fagyva. – Louis-ról és rólam van szó.
- Mondjátok, hogy nem csináltatok semmi hülyeséget – sóhajtott fel Paul.
- Nem. Illetve… attól függ – makogtam összevissza zavaromban. Paul és Mike is érdeklődve nézett ránk. Annyira szerettem volna, ha Louis besegít a magyarázásban, de tudtam, mennyire nehéz döntés volt ez neki, így kibírtam, hogy ne nézzek rá kétségbeesetten segítségért könyörögve. – Az a helyzet, hogy… – kezdtem el újra, azonban meg kellett állnom egy pillanatra, hogy összeszedjem a gondolataimat. Ekkor viszont Louis szólalt meg helyettem, és elnyílt szájjal hallgattam, ahogy eltökélten mondta ki a szavakat:
- Harry és én együtt vagyunk. Szeretjük egymást.

Louis

Soha életemben nem rettegtem még ennyire. Féltem, ezért nem mertem megszólalni, Harryre hagytam ezt a feladatot. De hallottam és tudtam is, hogy ő is ugyanúgy érzi magát, mint én, így amikor másodjára állt meg, átvettem tőle a szót. Ki kellett mondanom. Nemcsak azért, mert eldöntöttük, hanem azért is, hogy Harry nehogy azt higgye, képtelen vagyok felvállalni a szerelmünket.
- Parancsolsz? – kérdezte meglepődve Mike néhány másodperccel később.
- Micsoda? – nézett értetlenül Paul is.
- Járunk, mint egy szerelmes pár – magyarázta Harry, miután felocsúdott a döbbenetből, hogy elmondtam helyette. Tudta, mennyire nehéz ez nekem, én pedig tisztában voltam vele, hogy ezt meg kell tennem érte. Értünk. – Larry Stylinson létezik – jelentette ki Harry. Én elmosolyodva közelebb léptem hozzá, és bátorítón összekulcsoltam az ujjainkat, mire ő is halvány mosolyra húzta a száját, megszorította a kezemet.
- Ezt most ugye nem gondoljátok komolyan? Fiúk, ez nem jó vicc – rázta a fejét Mike, láthatóan nem tudta feldolgozni a hallottakat és látottakat.
- Csókoljam meg előttetek Harryt, hogy bebizonyítsuk, komolyan beszélünk? – tettem fel a költői kérdést, bár nem lett volna vele semmi bajom, ha arra kérnek, hogy tegyem meg.
- Tényleg komolyan beszélnek – szólalt meg a hátunk mögül Liam. Volt egy olyan érzésem, hogy ha Liam is azt állítja, amit mi, akkor elhiszik.
- És… hogy… vagy… miért? – nyögte ki Paul nehezen kérdését, de én erre csak vállat vontam, ugyanis fogalmam sem volt.
- Nem tudjuk mi sem. A szerelem nem olyan dolog, amit el lehet dönteni, vagy van valami konkrét oka – felelte Harry, amire vadul bólogattam. Én sem mondhattam volna jobban. Meg kell értenie ezt Paulnak és Mike-nak is.
- De, Louis, neked ott van Eleanor! Mégis mi történt?
- Rájöttem, hogy sosem szerettem őt úgy, ahogy Harryt mindig is – igyekeztem magabiztos és hideg maradni, de nehezemre esett. Igen, nem szeretem Eleanort úgy, mint Harryt, de attól még nem akartam megbántani őt.
- Arra nem gondoltatok, hogy tönkretehetitek a bandát ezzel a… ezzel az egésszel? – fakadt ki Mike indulatosabban, mint gondoltam. És a java még hátra volt: – Mit fognak gondolni a rajongók? Szerintetek mégis mennyien utálnak meg titeket, ha kiderül, hogy a szerelmük egy másik fiúba szerelmes, aki pont a bandatársa? Egyáltalán hogy gondoltátok ti ezt? Mert az fix, hogy ez nem derülhet ki, remélem, ezzel tisztában vagytok!
- Pontosan tudjuk, hogy mi történhet a bandával, ha kiderül, a rajongók egy része pedig meg fogja érteni! – vágott vissza Harry majdhogynem kiabálva, de meg tudtam érteni. Mike elég rendesen a tudtunkra adta, hogy most legszívesebben a pokolba kívánna minket.
- Igen, egy része biztosan, de az száz százalék, hogy nem a nagyobb része lesz. Tudjátok ti, mennyi pénzkiesést fog ez jelenteni nekünk?
- Az nekünk nem hiányozna, veled ellentétben – morogtam az orrom alatt, nem érdekelt, hogy Mike meghallja-e vagy sem. Elegem van belőle.
- És ti, Niall, Zayn, Liam! Hogy viselkedhettek így? – fordult Mike a többi sráchoz. Látszott az arcán, hogy mindannyiunkat elítél.
- Mégis hogy? Azért ítélsz el minket, mert azt szeretnénk, ha a legjobb barátaink boldogok lennének? Kit érdekel, ha együtt? Nem ez a lényeg – védett minket Niall, amiért hálás mosolyt küldtem neki. Nagyon, nagyon jól esett.
- Nem is tudom, hogy gondolhattad, hogy nem fogunk mellettük állni – szólt bele Zayn is. El sem tudja képzelni, mennyire örültünk ennek Harryvel.
- Egy csapat vagyunk, és mindenben támogatjuk egymást. Ez az eset sem kivétel – jelentette ki Liam. Szavait csend követte, de tudtam, hogy itt még nincs vége.