2014. október 17., péntek

58. rész

Helló! :)
Szörnyű, hogy nagyjából minden héten egy bocsánatkéréssel kezdek, de úgy látszik, mostanában ez már csak így van. Most is hoztam volna előbb, csak nemrég fejeztem be a rész második felét, mivel a hét eleje elég húzós volt nekem. Remélem, tetszeni fog, nem érzem a legjobbnak, de majd ti eldöntitek. És igen, kiderül, hogy lesz-e veszekedés vagy sem :D
A visszajelzéseket köszönöm szépen, kíváncsi vagyok, mit fogtok ehhez szólni ♥
Szerintem csak ennyit akartam, úgyhogy kitartást a sulihoz, mindjárt itt az őszi szünet, a részhez pedig kellemes olvasást! :)xx






58. rész

Harry
Nem akartam haragudni Louis-ra, de mégis az voltam. Borzasztóan. Tisztában vagyok vele, hogy ő sem így szerette volna eltölteni a bulit, azonban nem volt más, akit okolhattam volna, vagy kitölthettem volna a dühömet. Jó, Eleanor ott volt, de őt már alapból nem szívlelem. Nyilván Mike ötlete volt ez az egész, ám ő nem volt jelen a bulin, a többi srácnak meg semmi köze ehhez, természetesen. Szóval maradt Louis. Akit a világon a legjobban szeretek, és egyben a világon a legnagyobb fájdalmat tudja nekem okozni. Szándékosan vagy akaratlanul, tökmindegy.
- Szóval? – emeltem meg az egyik szemöldökömet továbbra is Lou magyarázatára várva, miután bementünk a házba és kerestünk egy szobát, hogy nyugodt körülmények között beszélhessük ezt meg. Bár mivel legalább ötvenszer nyitottak ránk, Louis megelégelte, és bezárta az ajtót.
- Először is, ne gondold azt, hogy megint vele akarok lenni, mert nem – jelentette ki anélkül, hogy nevet említett volna, de erre nem is volt szükség. Mindketten tudtuk, hogy Eleanorról van szó. – Csak beszélgettünk és hülyültünk egy kicsit.
- Azt láttam. Nagyon jól elvoltatok – jegyeztem meg szúrós szemmel pillantva rá. Nem szántam annyira erős kommentnek, de így sikerült.
- Szerintem kezd túllépni rajtam. Tegnap még elég rosszkedvű volt, amikor hazaértünk Doncasterből, ma meg már szinte fesztelenül beszélgettünk. Mikor rákérdeztem, azt mondta, hogy áthívta tegnap este Maxet, aki rendbe tette lelkileg. Szóval nincs miért aggódnod. Egyébként sincs, mivel tudod, hogy téged szeretlek. Csakis téged – mondta ki, mire muszáj volt megfordulnom, addig karba tett kézzel, neki háttal álltam.
- Ki az a Max?
- Egy régebbi haverja, de lehet, hogy most már több is lesz, nem csak egy barát.
- Jó, de ez nem változtat azon a tényen, hogy szörnyen feldühít, amikor úgy viselkedtek, mintha még mindig együtt lennétek – komorultam el újra. Természetesen örültem, hogy végre csak az enyém lehet Lou és El túllép rajta, azonban a nagy közönség előtt még továbbra is egy párt alkottak, ami kikészít.
- Tudom, babycakes, és hidd el, hogy én is utálom ezt. Veled akarom azt csinálni, amit Eleanorral kell, de nem lehet. Tudod jól, hogy veled lenne az igazi – mondandója végére hangja elhalkult, a dühöm pedig végleg elszállt, mikor magához húzott, hogy megcsókoljon. – Na, mérges vagy még?
- Nem – nevettem el magam, mivel a világ legédesebb nézésével ajándékozott meg. – Tudod, hogy rád sosem tudtam sokáig haragudni.
- Igen, tudom – mosolyodott el Lou is. – Na, igyunk valamit!
Louis-nak ezt a kijelentését egy szájra puszi követte, majd már sokkal jobb kedvűen tértünk újra vissza a földszintre. A konyhában kerestünk magunknak alkoholt, és a többiekre gondolva, több üveget is magunkhoz vettünk. Mi már csak ilyen aranyosak vagyunk, hogy rájuk is gondolunk.
- Látom, már minden rendben – mosolygott ránk Sophia, miután összeszedtük a srácokat egy közös koccintásra. Bár ilyen már volt, azért mi akartunk olyat is, amikor csak mi öten koccintunk Liamre. Sophia persze itt volt és felajánlottuk neki, hogy ő is csatlakozzon, de visszautasította, mondván, hogy az úgy nem lenne az igazi.
- Igen, megbeszéltük – biccentettem a lány felé, aztán egyenesen Louis-t kerestem meg szemeimmel, mire ő rám kacsintott.
- Csak a szokásos veszekedés – adta viccesen a többiek tudtára Lou, mivel ők nem értették, hogy miről van szó, és persze mindenki felnevetett, de mi ketten tudtuk, hogy ezek a veszekedések azért komolyak és nehezek. Mi viszont mindent meg fogunk oldani.

Louis
- Harry, ne csináld, gyere már be! – kiáltottam szerelmem után, aki jó néhány pohár alkohol után elég laza állapotba került. Éppen azt találta ki, hogy ő ki akar menni a kertbe. Na, most ezzel nem lenne semmi baj, csakhogy odakint közben elkezdett szakadni az eső.
- Buli lesz, figyeld meg – szólt vissza nevetve, és meg sem várta, hogy reagáljak valamit, már nyitotta is ki az ajtót.
- Jobb lesz, ha vigyázol rá – tette a vállamra a kezét Liam mosolyogva, ahogy szerelmem után nézett ő is.
- Miért pont én?
- Mert te többet tolerálsz, mint mi – mondta ki, és hát ezzel egyet kellett értenem. Meg aztán, ha előjön a kanos énje, jobb, ha én vagyok vele.
- Azért segíthettek majd, ha úgy alakul – szögeztem le Liamre nézve, majd Harry után indultam, mert a végén még képes lesz megfázni.
Először kerestem magamnak egy esernyőt, de a szél is fújt, így feleslegesnek ítéltem, úgyhogy a felsőm kapucniját tettem a fejemre. Nem nagy védelem, mégis jobb, mint Harryé, aki egy szál fehér pólóban és fekete farmerben rohangált odakint. Úgy nézett ki, mint egy elmebeteg, aki kiszökött a klinikáról vagy a gumiszobából, így előbb a kitörni készülő nevetésemet kellett legyűrnöm, ami nem volt egyszerű, de végül megembereltem magam.
- Jó, szerintem eleget rohangáltál már idekint, gyere be, mert megfázol – szóltam rá ismét, de mintha meg sem hallott volna. – Hallasz?
- Na, Lou! Ne legyél már ilyen! – jött oda hozzám ugrándozva. A haja teljesen vizes volt, a cipője és farmerja sem állt máshogy, illetve a pólója totálisan átázott, rátapadt a felsőtestére. És mivel fehér színű volt, nem könnyítette meg a helyzetemet. – Te mindig benne vagy a hülyeségekben.
- Igen, de… – megálltam mondandóm közben, mivel nem tudtam, hogyan folytassam. Mondjam azt, hogy igen, de holnap után megint turné, és nem kéne megbetegedni? Megtenném, ám az a helyzet, hogy én is szívesen szórakoznék az esőben a szerelmemmel. Meg aztán fura lenne, ha én magyaráznám, hogy ezt nem kellene, amikor én tényleg minden ökörségben benne vagyok. – Na, jó – adtam be a derekam, mire Harry arcára egy hatalmas mosoly költözött.
Ezek után rohangáltunk, nevettünk és kergettük egymást, szerencsére senki sem figyelt ránk, hiszen kint nem volt senki, mivel késő volt és ömlött az eső, illetve a bulin résztvevők közül mindenki bent tartózkodott, csak a fedett teraszon álldogáltak páran, de ott se sokan, mert nem volt éppen túl meleg.
- Most már talán mehetnénk haza – álltam meg Harry mellett, aki a falnak dőlve kapkodott levegőért. Nem mondott semmit, csak bólintott, így elővettem a telefonomat, hogy felhívjam… Pault, ki mást.
Mivel itt mindenki ivott alkoholt, nyilván nem vezet haza senki, aki kocsival jött, tehát vagy érte jön valaki, vagy itt alszik a házban, esetleg a közelben. Én jobbnak láttam inkább hazamenni, főleg miután Harry kicsit sokat ivott. Én nem annyit, ez a sok szaladgálás a hidegben, esőben meg ki is józanított. Harryt még ez sem teljesen.
- Nem hiszem el, hogy hajnalok hajnalán iderángattál ebben az időben – fogadott „kedvesen” Paul, amin csak felnevettünk Harryvel.
- Imádunk, mint mindig – villantottam rá egy ezer wattos mosolyt, aztán beszálltunk az autójába. Gyorsan írtam Niallnek, hogy Harryvel eljöttünk, ne keressenek, aztán már szerelmemre kellett figyelnem, akinek be nem állt a szája. Paul inkább nem kérdezett semmit, szerintem jobban is tette egyébként, végül megállt a többi sráccal közös házunknál.
- Kösz a fuvart – kacsintott Paulra Harry, én meg úgy elkezdtem röhögni Paul arckifejezésén, hogy alig bírtam kiszállni az autóból, de azért sikerült.
- Holnap kinyír minket – nyugtáztam nevetve, aztán szerelmem keze után nyúltam. – Na, menjünk be, mert tényleg betegek leszünk.

2 megjegyzés:

  1. Örülök, hogy nem lett belőle nagy veszekedés! ;) Annyira aranyosak voltak, előttem volt, ahogy szaladgálnak az esőben, írtó édesek lehettek! :3 Nagyon imádom, és várom a kövit! ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem tudnak sokáig rosszban lenni, szóval a veszekedések sem tartanak olyan sokáig :) Előttem is, remélem a való életben is csinálnak hasonló hülyeségeket :) Örülök, hogy tetszett, jövőhéten pedig itt lesz Xx

      Törlés