2015. április 18., szombat

61. rész

Sziasztok! :)
Tudom, tudom. Millió éve nem jelentkeztem, úgyhogy rögtön bocsánatot is kérek. Kisebb ihlethiányom volt, illetve a végzős év elég zsúfolt, így amúgy is sok dolgom, tanulnivalóm volt/van, de végre időt szakítottam arra, hogy legalább most hozzam a következő részt. Már egy jó ideje elkezdtem, hol írtam hozzá, hol nem, de ma rávettem magam, hogy befejezzem, szóval itt is van. Szerintem nem lett a legjobb, ezért is bocsánat, azért igyekeztem. Remélem, tetszeni fog nektek valamennyire :)
Fogalmam sincs, hogy mikor jön a következő, megteszem, amit tudok. Azt már eldöntöttem, hogy még a nyár folyamán szeretném befejezni a történetet, hogy ősztől már csak egy bloggal kelljen foglalkoznom, akkor már valószínűleg inkább fordítani fogok csak. De nem fordítok teljesen hátat az írásnak, már most 3 one shot ötlete van röviden leírva, szóval meg lehet nyugodni :) Ám ez még odébb van és a blognak sincs vége, úgyhogy egyelőre álljunk meg itt. Amint tudom, hozom a következőt.
Ó, és köszönöm szépen, hogy eddig is kitartottatok, a sok-sok kattintást és köszöntöm az új olvasókat! Imádlak titeket! ♥
Kellemes olvasást! :) xx






61. rész

Harry
Másnap reggel már egy fokkal jobban ébredtem, ami pozitív volt, tekintve, hogy ma ezer dolgunk lesz, és jó lenne az összes programon ott lennem. Amíg Lou a fürdőszobába ment, hogy lezuhanyozzon, én a twitteremet néztem át. A fél timeline-om azzal volt tele, hogy rosszul lettem, így jobbnak láttam, ha kiírom, hogy nincs semmi komoly gond, és mindenki megnyugszik majd.
- Na, már csak hőemelkedésed van. Jóindulattal – nyugtázta Louis a hőmérőt nézve, miután kijött a fürdőből és leült mellém.
- Ez jó hír – néztem fel rá, lerakva a telefonomat az éjjeliszekrényre. – Jobban is érzem magam.
- De még mennyire, hogy jó hír – mormolta a vállamba, miközben kis csókokkal hintette be azt. Egyik keze veszélyesen közel volt az ágyékomhoz, amit elég nehezen tudtam figyelmen kívül hagyni. Már kezdtem volna beleélni magam a helyzetbe, amikor rám jött a köhögés, a pillanat pedig elillant. – Na, jó, majd ha teljesen meggyógyulsz. Vedd be a gyógyszereket és kelj fel – állt fel az ágyról szerelmem sóhajtva, mire kínomban elmosolyodtam és szót is fogadtam.
Szükség is volt arra, hogy mára jobban legyek egy kicsivel, a délelőtti interjú, ebéd és fotózás után hullafáradtan dőltem be a hotelszobánk ágyába.
- Hagyjatok meghalni – nyögtem a párnába, mivel az arcom majdnem teljesen belenyomódott.
- Nem szabadulsz tőlem, úgyhogy hozom a gyógyszereket – reagált Lou, amin halványan elmosolyodtam. Nem is akarok szabadulni tőle, sőt.
- Köszi – vettem el tőle a pohár vizet és a pirulákat. Miután bevettem őket, átöltöztem melegítőnadrágba és pulóverbe, aztán már bújtam is be az ágy alá. Egy jó alvásra van szükségem, az majd mindent megold. Ez volt a szándékom, ám ez már az elején meghiúsult, mikor Niall benyitott az ajtón.
- Jöttök ki a városba? Liammel szétnéznénk egy kicsit – érdeklődött a szőkeség, mire Louis rám nézett, gondolom, tőlem várta a választ.
- Én maradok aludni, de te mehetsz nyugodtan – intéztem szerelmemhez szavaimat.
- Biztos?
- Igen, nem kell bébiszitterkedned, aludni egyedül is tudok – jelentettem ki, bár rögön utána elgondolkoztam, hogy mit is ejtettem ki a számon, mert bizony nem egyszer volt már, hogy nem tudtam elaludni Louis nélkül. Aki kijelentésem után felhúzta a szemöldökét, egyértelműen azt elmondva, hogy „Biztos vagy te ebben?” Azt hiszem, erre még vissza fogunk térni.
- Szóval akkor Louis jön, okés, ugorj át hozzánk – szűrte le a lényeget Niall, aztán már le is lépett. Szerintem nem volt kíváncsi a szavak nélküli kommunikációnk folytatására.
- Tudsz nélkülem aludni? Igen? – húzogatta a szemöldökét Lou tettetett sértettséggel. Imádom ezt a játékos énjét. Mondjuk melyiket nem?
- Jó, oké, jól van, általában tudok nélküled aludni – javítottam ki magam. – Így megfelel?
- Tűrhető – nyugtázta végül Lou, nem teljesen elégedetten, de annyiban hagyta a dolgot.
Míg ő a telefonja után kutatott, én ismét megpróbálkoztam az alvással, azonban ez megint nem jött össze.
- Hazz, leléptem akkor Niallékkel, sietek vissza. Ha bármi van, hívj vagy írj – hajolt le hozzám, hogy egy csókot nyomjon a homlokomra. – Szép álmokat, babycakes.
- Szeretlek – motyogtam a nyakába, majd ő azt, hogy „Én is”, és már egyedül is hagyott, hogy pihenjek az esti koncertig.

Louis
A Liammel és Niallel való bóklászás a városban nagyon jó volt, rengeteg helyre benéztünk, rengeteg mindent kipróbáltunk, úgyhogy eléggé élveztem. Már csak azért is, mert találtam néhány olyan dolgot, amit Harry imádna, úgyhogy ezeket azonnal meg is kellett vennem a drágának.
- Nézd, mit hoztam neked! – kezdtem, amint átléptem a hotelszobánk ajtaját. Ekkor jutott eszembe, hogy akár aludhat is szerelmem, én meg éppen most ébresztettem fel, de ez nem történt meg. Már ébren volt, a telefonját bújta.
- Na, mit? – nézett fel rám egy széles mosollyal, miközben az éjjeliszekrényre tette készülékét.
- Remélem, tetszeni fog – szándékosan nem árultam el, csak az ölébe tettem a szatyrot, amiben az ajándékok voltak.
- Te jó ég, imádom! – ragyogott fel Harry arca, ahogy kivette először az egyik fura mintás inget. Ebből még volt pár amúgy. Fogalmam sincs, hogy miket ábrázoltak, de annyira furcsák voltak rajtuk a minták, hogy egyből Harry jutott eszembe, muszáj volt megvennem őket. Tudtam, hogy imádni fogja. Azt az örömöt pedig leírni sem tudom, amikor meglátta a dobozban lévő ezüstös csillámmal ellátott csizmát.  Pont olyan volt, mint amilyeneket hordani szokott, a kinézete viszont eléggé figyelemfelkeltő volt. – Ez. Az. Új. Szerelmem.
- Hé, eddig azt hittem, hogy az én vagyok! – húztam fel az orrom tettetett sértődéssel. Közben alig bírtam elnyomni a mosolyomat.
- Te is vagy az! – javította ki magát szerelmem még mindig a boldogságtól sugárzóan, majd odahajoltam hozzá egy csókért.

Az esti koncert jó hangulatban telt el, Harry is jobban érezte magát, így nem kellett már leszaladnia a színpadról azért, mert rosszul van. Az én legnagyobb örömömre és megkönnyebbülésemre. Nem csoda, ha sokkal felszabadultabb és nyugodtabb voltam a koncert alatt.
- Imádunk titeket, ti vagytok a legjobbak! – ordította a mikrofonba Niall az utolsó dal után, melyet hatalmas sikítás követett.
- A valaha volt legjobb koncert volt ez! – csatlakozott a szőkeséghez Liam, mire még hangosabbak lettek a rajongók. Páran el is mosolyodtak, ahogy láttam, gondolom azért, mert ezt a mondatot minden alkalommal elmondja valamelyikünk legalább egyszer.
Ezután lesiettünk a színpadról az öltözőbe, ahol mindannyian minimum egy liter vizet magunkba öntöttünk. Közben megjelent Mike, hogy elmondja a következő nap menetét.
- Kaptok két órát, hogy összepakoljatok, aztán indulunk tovább. Holnap pihenhettek, csak este lesz koncert, addig azt csináltok, amit akartok – csapta össze maga előtt a mappáját. A fene tudja, miért hordja ezt mindig magával, olyan sok infó nem lehet benne azért.
- Kész csoda – nyögtem fel én azt hallva, hogy végre lesz egy olyan napunk, amikor nem kell mennünk sehova, nincs semmi dolgunk, csak az esti koncert.
- Ha nem tetszik valami, lépj ki – nézett rám szúrós szemmel Mike, mire elröhögtem magam. Ez tiszta hülye. Nem is reagáltam mást, abból egyikünk sem jött volna ki jól.
- Na, jó, menjünk inkább – törte meg a csendet Liam, megpróbálkozva a témaváltással. Félig-meddig sikerült neki csak.
Miután becsuktam a hotelszobánk ajtaját, Harry vigyorogva állt előttem. És ez az a vigyor volt, ami csak egyet szokott jelenteni.
- Szerinted nagyon kiakadna Mike, ha késnénk egy kicsit bizonyos okok miatt? – tette fel a költői kérdést, aminek hallatán én is egyből elvigyorodtam.
- Nem vagy már beteg? – érdeklődtem meg először a fontosabb dolgot, mire Harry megrázta a fejét. – Ez esetben ezt könnyen kideríthetjük…
Szája máris az enyémen volt, kezei pedig a pólóm szélét húzogatták. Közben én a farmerja gombjait kerestem meg, hogy minél előbb érezhessem őt magamon.